Szocpol visszafizetése

Több
9 éve 8 hónapja - 9 éve 8 hónapja #37195 Írta: Nikol081
Szocpol visszafizetése téma létrehozva Nikol081 által

Gondolom elég sokan mennek ki családdal, kicsi gyerekkel, tehát feltételezem hogy vannak akik vettek fel szocpolt Mo-gon mikor lakást, házat vásároltak.
Végigolvastam a kapcsolódó témákat, de nem találtam semmit a következő esetre.
Én úgy tudom, hogy az egyik feltétele a támogatásnak, hogy 10 évig, amíg töröltetni lehet a MÁK jelzálogjogát az ingatlanról, addig életvitelszerűen benne is kell lakni a támogatott ingatlanban.
Most hogy megírtam a levelet a MÁK-nak miszerint szeretném lemondani a családi pótlékot, rájöttem hogy ezúton vallom be hogy nem fogunk már Mo-gon lakni. Nem különbözetet szeretnék igényelni, hanem az egészet majd Németországban kérjük majd, hiszen szeptember 1-től mind a négyen ott leszünk bejelentve. A magyar lakcímről nem fogunk kijelentkezni mindezek miatt semmiképpen sem, de nem tudom hogy ha lemondom a családit, nem ellenőrzik esetleg hogy van-e szocpol támogatásuk.
Szóval kérem mindazokat, akik hasonló cipőben járnak, jártak, vagyis van szocpol a magyar ingatlanukon, és az egész család Németországban lakik, és már lemondták teljes egészében a magyar családi pótlékot nem kaptak-e felszólító levelet, hogy vissza kell fizetniük a szocpol támogatást?? A levélben amit írni készülök a Mák-nak elég csak leírni hogy ettől és ettől az időponttól nem kérem a családit, vagy meg is kell indokolni?

Kérjük, hogy Belépés vagy , hogy csatlakozhass a beszélgetéshez!

Több
9 éve 8 hónapja - 9 éve 8 hónapja #37196 Írta: Gergoo
Gergoo válaszolt a következő témában: Szocpol visszafizetése

Nikol081 írta: Végigolvastam a kapcsolódó témákat, de nem találtam semmit a következő esetre.
Én úgy tudom, hogy az egyik feltétele a támogatásnak, hogy 10 évig, amíg töröltetni lehet a MÁK jelzálogjogát az ingatlanról, addig életvitelszerűen benne is kell lakni a támogatott ingatlanban.

"Jól időzített" és nagyon jó kérdés ;) A Kijelentkezés Magyarországról topikban éppen érintgetjük azokat a pontokat, hogy különböző bejelentések (és azok elhagyása miatt) milyen előnyök-hátrányok keletkez(het)nek és akkor itt ez a kérdés!
:wait: Ha nem is fizettették vissza még senkivel, szerintem ami késik, nem múlik.
A következő felhasználók mondtak köszönetet: gejza, spoder

Kérjük, hogy Belépés vagy , hogy csatlakozhass a beszélgetéshez!

Több
9 éve 8 hónapja #37438 Írta: Gergoo
Gergoo válaszolt a következő témában: Szocpol visszafizetése

mahlzeit írta: De ez se egyszeru mert pl. ha vki szocpolt kapott a lakasara, akkor 10 evig kotelezi a trv., hogy benne lakjon vagy ha csereli akkor nagyobbra csereli. De ilyenkor nem lehet az ember kulfoldon elo magyar allampolgar! Tehat ha vki pl. Ausztraliaba lep le es szocpolos lakasa van, akkor bizony var a kijelentkezessel:) (Elo peldarol beszelek, vegigjogaszkodva ugyvedekkel, hivatalokkal. Vegul tavaly ev vegen leptek ki az ugybol es jelentkeztek ki Mo.-rol ugyhogy kozben mar igazabol kettos allampolgarok is lettek:) )


A szocpol téma itt majd két hete került elő de nagy is csönd :chuckle: gondolom minden érintett erősen hisz amiben hinni tud. Hát majd meglátjuk (mikor) születik majd kismillió segélykérő hozzászólás a témában, mert, hogy ez bekövetkezik, kiszúrják és ráállnak az nem kérdés szerintem.
Az pedig nem hiszem, hogy sokat számítana, hogy kijelentkezett otthon vagy sem amikor az egész család már kint van bejelentkezve. Ez ugyanis egyértelművé teszi szerintem, hogy hol is él a család "életvitelszerűen" aminek megváltozása esetén visszafizettethetik a támogatást! (Majd évekkel később fogják, kamatostúl!) Fogadunk?
A következő felhasználók mondtak köszönetet: DECOTEXT

Kérjük, hogy Belépés vagy , hogy csatlakozhass a beszélgetéshez!