Több mint egymilliárd eurós tőkeinjekciót kap az új berlini nemzetközi repülőteret építő állami társaság, az évek óta húzódó beruházás költsége így meghaladja az eredetileg tervezett összeg kétszeresét.

Tőkeinjekciót kap az új berlini repülőtér

A projekttársaság tulajdonosai - a szövetségi kormány, valamint Berlin és Brandenburg tartomány - a pénteken kötött megállapodás alapján további 1,1 milliárd eurót (nagyjából 330 milliárd forint) fordítanak a beruházásra. A német főváros új repülőtere így 5,4 milliárd euróba kerülhet, szemben az első tervekben szereplő 2,4 milliárd euróval.
Az új forrást elsősorban a csaknem 300 ezer négyzetméteres terminál tűzbiztonsági rendszerének javítására költik. Az egyebek mellett 10 ezernél is több füstérzékelő berendezésből és füstelvezető csövek kilométeres hosszúságú hálózatából álló rendszer nem megfelelő működése volt a legfőbb oka annak, hogy 2012 májusában a közlekedés tervezett megindítása előtt alig egy hónappal lefújták a repülőtér üzembe helyezését.
A terminált azóta sem sikerült alkalmassá tenni utasok és repülőgépek fogadására. A jelenlegi tervek szerint 2017 végére fejeződhet be a munka.
A berlin-brandenburgi Willy Brandt nemzetközi repülőtér (BER) az egykori NDK területén kezdett eddigi legnagyobb beruházás. A kivitelezés 2006-ban kezdődött, és az első koncepció arról szólt, hogy 2011 novemberében indul a forgalom a három kisebb berlini nemzetközi repülőteret kiváltó új légikikötőben. A közlekedés megindítására eddig négy határidőt tűztek ki és egyiket sem sikerült betartani.
A BER terminálját - amelynek alagsorában egy komplett pályaudvar is épült - évente 27 millió utas fogadására tervezték. A jelenleg működő két berlini repülőtéren, Tegelen és Schönefelden viszont már tavaly csaknem 28 millió utas fordul meg, a BER kapacitása így szinte biztosan szűkös lesz. Ezért hozzákezdtek a terminál bővítésének tervezéshez. A fejlesztés tovább emelheti a beruházás költségét.

Forrás: MTI Fotó: Getty Images