A rendőrség tájékoztatása szerint az autó a német főváros Charlottenburg nevű központi városrészében haladt egy forgalmas úton reggel, amikor működésbe lépett a robbanószerkezet.

Felrobbantottak egy autót Berlinben

A sofőr életét veszítette, sérültje nincs a robbantásnak. A környéket lezárták, a roncsokat tűzszerészek vizsgálják. Egyelőre nem tudni, hogy a robbanószerkezet a gépkocsi belsejében volt-e vagy kívülről erősítették rá.
A rendőrség késő délelőtt Twitter-oldalán közölte, hogy a roncsok között nincsen további veszélyes szerkezet, a környékbeliek így kinyithatják lakásuk ablakait, erkélyajtóit. Az eset kivizsgálását egy gyilkossági csoport irányítja.
A Der Tagesspiegel című berlini lap szemtanúkra hivatkozva azt írta, hogy az autóban csak a sofőr, egy férfi utazott, aki a robbanás után még ki tudta szabadítani magát a roncsok közül, de a helyszínen belehalt sérüléseibe.
A Bild című lap meg nem nevezett forrásokra hivatkozva azt írta, hogy a robbantásos merénylet nem terrortámadás volt, hanem valószínűleg szervezett bűnözői csoportok közötti leszámolás állhat a háttérben.

Forrás: MTI Fotó: Getty Images