Beleegyező nyilatkozat fiatalkorú útleveléhez
- Kati
-
Témaindító
- Nem elérhető
- Kezdő fórumozó
-
- Magyarok fogjunk össze
Kevesebb
Több
8 éve 1 hónapja #40182
Írta: Kati
Beleegyező nyilatkozat fiatalkorú útleveléhez téma létrehozva Kati által
Sziasztok! nagyon örülnék ha valaki tudna választ adni a kérdésemre:a fiam 14 éves.Az utlevele le fog járni,kérdesem az lenne hogy apja tartozkodasi helye ismeretlen.Ezt találtam a konzulátus oldalán
kiskorúak esetében (18 éves korig) mindkét szülő jelenléte szükséges a kérelem benyújtásához. Amennyiben a szülői felügyelet csak az egyik szülőt illeti meg, a kizárólagos szülői felügyeletet a megfelelő okmánnyal (jogerős bírósági határozat, szülők formális írásbeli megállapodása, elhunyt szülő halotti anyakönyvi kivonata, gyámhatósági határozat, stb.) igazolni kell. Benyújthatja csak az egyik szülő a kérelmet akkor is, ha a másik szülőtől származó beleegyező nyilatkozattal rendelkezik. A beleegyező nyilatkozat kizárólag írásban, közjegyző, konzul vagy gyámhatóság, illetve útlevélhatóság (okmányiroda) által hitelesítve érvényes.Tudja valaki hogyan lehet és mennyiert ilyen kizárolagos egyedül nevelő szülöi hiteles okmányhoz jutni?Ha járt már valaki hasonló cipőben az biztos tudna nekem erre a kérdésemre választ adni. Köszönöm előre is a válaszaitokat
,

Csatlakozni a beszélgetéshez bejelentkezést követően tudsz. Bejelentkezés
- DECOTEXT
-
- Nem elérhető
- Platina fokozatú fórumozó
-
- Messziröl jött ember túl késön ér ide!
Kevesebb
Több
- Hozzászólások: 5301
- Köszönetek: 1407
7 éve 2 hónapja - 7 éve 2 hónapja #40268
Írta: DECOTEXT
DCT
DECOTEXT válaszolt a következő témában: Beleegyező nyilatkozat fiatalkorú útleveléhez
Kedves Kati!
A fiad 14 évesen személyit kap(ott) s ezzel az EU egész területén mozoghat!
Útlevél nem szükséges de ha mindenképpen szeretnél egy útlevelet akkor a lejártat vidd be, s töltsd ki az űrlapokat! Kap a fiad új útlevelet!
europa.eu/youreurope/citizens/travel/ent...citizen/index_hu.htm
www.aktualitasok.hu/hova-kell-utlevel-es...elyi-igazolvany.html

A következő felhasználók mondtak köszönetet: Gergoo
Csatlakozni a beszélgetéshez bejelentkezést követően tudsz. Bejelentkezés
- Kati
-
Témaindító
- Nem elérhető
- Kezdő fórumozó
-
- Magyarok fogjunk össze
7 éve 2 hónapja #40286
Írta: Kati
Kati válaszolt a következő témában: Beleegyező nyilatkozat fiatalkorú útleveléhez
Köszönöm a választ de személyivel is ugyan ez a helyzet volt eddig! hogy mindkét szülő kell.
Most ez megszűnt és 12 éves kortól a fiam Önállóan is tud magának igényelni személyi igazolványt .
Így Stuttgartba meg is csinálták neki. És most már ingyenes mindenki számara az új személyi.
Most már konzulátusokon is tudtok személyit csináltatni ingyen! csak előtte kérjetek időpontot
itt :
stuttgart.mfa.gov.hu/page/konzuli-uegyek