Egy újabb bőr amit lehúznak rólunk, egy újabb sarc amit kivetnek ránk. 2015-től a magyar kormány kiterjesztené a távközlési különadót az internetszolgáltatókra is, akik persze nem hülyék és áthárítják az ügyfelekre, mint ahogy hasonló esetekben szokták.

Tehát a kormány közvetve újabb adót vet ki ránk. Van még bőr. Rajtuk, hogy még ezt is meg merik tenni és rajtunk, akikről még ezt is le lehet “nyúzni”. Levegőért még nem kell fizessünk, de nem szeretnék további ötleteket adni. Egyre többször gondolok Barátom egyik mondatára: “Az előző (ellenzéki) kormány most azért dühöng, mert a jelenlegi meg meri tenni azokat, amiket ők álmukban sem gondoltak volna, hogy meg lehet tenni…” Adózzunk az internet után is!

Finnországban a világon először törvényben fektették le azt, hogy minden állampolgárnak alanyi jogon jár a szélessávú internet. (Egyelőre 1 megabit, jövőre már 100 megabit jár alapból, mindenkinek!) Ezt, vagyis az internetezést és az ehhez való jogot nálunk kőkeményen megsarcolják és csúszunk vissza a “kőkorszakba”. Jöhet újra a betárcsázós net, meg amikor korábban csak negyedórákat ülhettünk a gép közelében (korlátlan lehetőség híján). Gigabyte-onként kaphatjuk a “tockosokat” (150 forint) persze a havidíjon felül. Tehát az adatforgalom után fizetünk. Például ennek a cikknek az elolvasása után is kellene nagyjából 50 fillért, de ez csak egy cikk és nincs benne se letöltés, se skype az otthon maradt szülőkkel, rokonokkal.

Ez még csak terv, de ha ezt meg lehet tenni, akkor mindent.

Bár eddig is mindent meg lehetett tenni. A MÉM-tenger egy szelete: De ne féljünk, a kormányhonlap ingyenes lesz…