Bevándorlókat toboroz az SDP

Bevándorlókat toboroz a Német Szociáldemokrata Párt (SPD). A legerősebb német ellenzéki párt így próbálja ellensúlyozni az a tekintélyvesztést, amelyet a muzulmán bevándorlókat sértő Sarrazin-botrány okozott neki. Keddi értesülések szerint a párt országos vezetősége éjszakába nyúló ülésén úgy határozott, hogy kötelező kvótát léptet életbe a bevándorlóknak a párt vezető testületeiben való, eddiginél erőteljesebb képviseletére. A szóban forgó kvóta 15 százalékos, ami azt jelenti, hogy mostantól fogva az SPD különböző vezető szerveiben a tagok legkevesebb 15 százalékának "migrációs háttérrel" kell rendelkeznie. Az elnökség javasolta az alsóbb szintű pártszervezeteknek, hogy kövessék ezt az irányt, általánosságban pedig bevándorlók toborzására szólított fel. Az SPD az első német politikai párt, amely ilyen kvótát határozott el - hangoztatta Andrea Nahles főtitkár, közölve: mivel a migrációs háttér nehezen meghatározható, a párt a szövetségi statisztikai hivatal állásfoglalására támaszkodik. Eszerint a migrációs háttér a legföljebb harmadik generációig érvényes, vagyis azokra alkalmazható, akiknek a nagyszülei érkeztek bevándorlóként német földre. Akinek a dédszülei voltak közvetlen bevándorlók, az már nem minősül migrációs hátterű egyénnek. Az országos vezetőség annak nyomán hozta meg határozatát, hogy az említett Sarrazin-ügy alaposan megtépázta a párt tekintélyét. A 65 éves volt bankár, Thilo Sarrazin - aki 20 éves kora óta tagja az SPD-nek - hatalmas felháborodást váltott ki tavaly augusztusban megjelentetett, "Németország felszámolja magát" című könyvével, amelyben a többi között azt a nézetet hangoztatta, hogy a muzulmán bevándorlók képtelenek és nem is akarnak beilleszkedni a német társadalomba. Sarrazin egyebek között azt állította, hogy a bevándorlók értelmi képességei alacsonyabbak a németekéinél, és gazdasági tevékenységükkel sem termelnek annyi értéktöbbletet, amely ellensúlyozná a magas szaporodási rátájuk kapcsán az államtól kapott juttatásokat. A Bundesbank elnökségéből azóta távozni kényszerült Sarrazin könyvében az említettekből arra következtetett, hogy Németországot hosszabb távon az elbutulás veszélye fenyegeti. Sarrazin sajátos nézetei az SPD országos vezetőségét is megbotránkoztatták, és ezt követően tavaly ősszel úgy határozott: eljárást indít a szociáldemokrata szerző pártból való kizárása végett. Az eljárást az illetékes berlini döntőbíróság a közelmúltban folytatta le, és a kizárás ellen döntött. Ezt követően ismertté vált, hogy a zömmel bevándorlókból álló pártszervezetek tagjai tiltakozásul sorra léptek ki a Német Szociáldemokrata Pártból. (InfoRádió/MTI) Fotó: DPA

Irány Németország! A németországi magyar portál

MTI