Új korszak kezdődött hétfőn

Éles belpolitikai konfliktust okoz a "Leopard-ügy" Németországban

A nyári parlamenti szünet előtt egyre élesebb belpolitikai konfliktust okoz az úgynevezett Leopard-ügy Németországban. Az ellenzéki Zöldek pártja csütörtökön bejelentette, hogy az alkotmánybíróságnál kívánja megtámadni a legkorszerűbb, Leopard 2 típusú harckocsik Szaúd-Arábiának tervezett eladását, amit a Merkel-kormány értesülések szerint a múlt hét közepén határozott el. Hasonlóan foglaltak állást az ugyancsak ellenzéki szociáldemokraták, míg a Baloldal pártja parlamenti szavazást sürgetett. Az Angela Merkel kancellár vezette konzervatív-liberális koalíció továbbra is hallgatásba burkolódzik a készpénznek vett eladás kapcsán, amit az ellenzéki pártok a demokrácia megcsúfolásának neveztek. A sajtó szerint az egész ügy meglehetősen komoly, mégis kezd mind inkább groteszkké válni. A koalíció egyetlen szót sem közöl a tervezett fegyverszállításról, amelyet a kancellár vezette nemzetbiztonsági tanács állítólag már a múlt héten jóváhagyott. A kormány arra hivatkozik, hogy a nemzetbiztonsági tanács ülései, illetve az azokon született döntések korábban is titkosak voltak, így az ülésen történtekbe még a parlamentet sem kell beavatni. Az ellenzék viszont azt rója fel, hogy az eddigi egyik legnagyobb fegyerszállítási ügyletről van szó, ráadásul annak a Szaúd-Arábiának, amely a közelmúltban közreműködött a bahreini rezsim elleni tüntetések leverésében. Annyi mindenesetre kiszivárgott, hogy mintegy 200 Leopard Rijádnak történő szállításáról van szó, és a szaúd-arábiai királyság mintegy 40-et már a közeli jövőben megkap. A gyártók a Krauss-Maffei Wegmann (KMW) és a Rheinmetall konszern, az üzlet értéke pedig meghaladja az 1,7 milliárd eurót. A két konszern állítólag az elmúlt években adományokkal segítette a konzervatívokat, de nem volt szűkmarkú a szociáldemokratákkal és a liberálisokkal szemben sem. A tekintélyes Die Zeit című hetilap a tervezett fegyverszállítás kapcsán arra emlékeztetett, hogy a német kormány nem volt hajlandó közreműködni a demokrácia esküdt ellenségének számító Kadhadi-rezsim elleni nemzetközi katonai akcióban. Az újság felrótta: Berlin most annak a szaúdi rezsimnek kíván fegyvert szállítani, amely menedékjogot adott Ben Ali volt tunéziai diktátornak, és szinte az utolsó pillanatig kiállt a megbuktatott Hoszni Mubarak egyiptomi elnök mellett. A tervezett fegyverszállítást több konzervatív és szabad demokrata politikus is bírálta. A kormánypárti képviselők közül többen fenntartásuknak adtak hangot a teljes hallgatást jelentő információs politika miatt is. (MTI) Fotó: DPA

Irány Németország! A németországi magyar portál

MTI