A lehető legnagyobb alapossággal kivizsgálják a Germanwings német légitársaság Barcelonából Düsseldorfba tartó járatának katasztrófáját - mondta a német kancellár kedden Berlinben, hangsúlyozva, hogy a baleset okairól nem szabad spekulálni.

Alaposan kivizsgálják a Germanwings katasztrófáját

Angela Merkel sajtónyilatkozatában kifejezte részvétét az áldozatok hozzátartozóinak és barátainak. "A német gép lezuhanása, 140-nél is több emberrel a fedélzeten súlyos megrázkódtatás, amely minket németeket, és a franciák és spanyolokat mély gyásszal tölt el" - mondta a német kancellár.
Közölte, hogy szerdán felkeresi a baleset helyszínét, és vele tart Észak-Rajna-Vesztfália tartomány miniszterelnöke, Hannelore Kraft. (Düsseldorf a tartomány fővárosa.)
Frank-Walter Steinmeier külügyminiszter és Alexander Dobrindt közlekedési miniszter már kedden a repülőgép-szerencsétlenség helyszínére utazik - mondta Merkel.
Kiemelte: Francois Hollande francia államfővel és Mariano Rajoy spanyol kormányfővel megállapodtak abban, hogy a három ország hatóságai együttműködnek a baleset okainak feltárásában és a segítségre szorulók támogatásában.
Joachim Gauck szövetségi elnök is kifejezte részvétét és együttérzését az áldozatok hozzátartozóinak. A hivatalos látogatáson Peruban tartózkodó német államfő egyben köszönetet mondott mindazoknak, akik segítik őket.
Hannelore Kraft a baleset utáni első nyilatkozatában azt mondta, reméli, hogy találnak túlélőket, de tudja, hogy a katasztrófáról szóló hírek alapján nincs sok esély erre.
A Barcelonából Düsseldorfba tartó Germanwings-járat fedélzetén 150 ember - 144 utas és 6 fő személyzet - tartózkodott, amikor kedden délelőtt eltűnt az Alpok felett, Franciaország területén. A szerencsétlenségnek valószínűleg nincs túlélője. A légitársaság első adatai szerint a fedélzeten 67 német állampolgár tartózkodott.

Forrás: MTI Fotó: Getty Images