Még mindig távol és még mindig nélkületek. Családom, Barátaim nélkül. Olyan nap mint a többi. De most talán nem is bánom, hogy nem mélyülhetek el a gondolataimban.

Düh és szomorúság… De ez a nap is eltelik.Nem felelősöket keresek, nem mutogatok senkire, de ha valakit külföldre toloncolnak, vagy rákényszerítenek arra, hogy külföldre “meneküljön” az részemről ugyanaz!

Otthon pedig harcoljatok egymással, tegyetek be mindenkinek és sanyargassátok az embereket… Ne gondoljatok senki másra, csak magatokra és ne legyen senki és semmi akikért vagy amikért tennetek kellene. Küldjetek el mindenkit, tegyetek tönkre mindent és majd egyszer valaki lekapcsolja azt a bizonyos villanyt mert már nem lesz kit és mit tönkretenni és ellopni. Folytassátok, mert még nem mindenki hagyta el az országot és még nem szakadt szét az összes Család.

Itt vagyok és nem arra gondolok, hogy most milyen rossz, hanem arra, ha majd Otthon leszek az lesz az ünnep, a mi ünnepünk, a Család ünnepe. Addig pedig nem marad más csak a kitartás és az összeszorított fogak.

De egyszer talán jobb lesz és Hazamehetek, más nem lehet a célom.

Ezzel áltatom tovább…

“…Magam, magam.”