Megerősíti a Fitch a német

Megerősítette Németország lehetséges legjobb, "AAA" szintű szuverén adósosztályzatát kedden a Fitch Ratings, a német gazdaság robusztus teljesítményével indokolva a lépést. A legnagyobb európai hitelminősítő a megerősítéshez fűzött londoni elemzésében kiemelte, hogy a német hazai össztermék (GDP) tavaly 3,5 százalék körüli ütemben nőtt az előző évi meredek visszaesés után. A Fitch várakozása szerint az erős teljesítmény folytatódni fog 2011-ben, a gyenge második negyedévi eredmények ellenére is, amelyeket részben átmeneti tényezők okoztak. A cég szerint a német GDP-érték az idén már valamivel a pénzügyi válság előtt mért szint fölé kerül, jóllehet középtávon a növekedési ütem mérséklődése valószínű. A német munkapiac is tartósan erős teljesítményt mutat: a munkanélküliség immár 26 egymást követő hónapban csökkent, és a júniusban mért 7 százalék a legalacsonyabb arány a német újraegyesítés óta - áll a Fitch Ratings elemzésében. A hitelminősítő szerint a robusztus munkapiaci teljesítmény a német kormány által a recesszió alatt hozott intézkedések, illetve a 2000-es évek elején végrehajtott reformok eredménye. Mindemellett Németországé a világ egyik legerősebb nettó nemzetközi befektetési pozíciója - tavaly ez a GDP-érték 42 százalékának felet meg -, ami biztonságos befektetési menedékké teszi Németországot; ezt jelzi, hogy az irányadó német kockázati felárak jelentősen szűkültek az euróövezeti válság közepette. A Fitch Ratings szerint azonban a magas euróövezeti exportarány, a pénzügyi kisegítő csomagokban vállalt, a német GDP-érték 2 százalékának megfelelő hozzájárulási kötelezettség, valamint a bankszektor európerifériális kitettsége miatt továbbra is magas annak a kockázata, hogy az euróövezeti szuverén adósságválság hatásai átszivárognak Németországba is. A hitelminősítő szerint ugyanakkor a GDP-arányos német államadósság-ráta a tavaly elért 83,2 százalékos szinten már tetőzött, és 2013-ra várhatóan 80 százalék alá süllyed vissza. A Fitch előrejelzése szerint a német államháztartási hiány az idén a hazai össztermék 1,5 százalékára csökken, és a 2016-os határidőre sikerül megvalósítani a költségvetési szabályokban előírt strukturális egyensúlyi állapotot. Egy másik nagy nemzetközi hitelminősítő, a Standard & Poor's kedden rontotta Olaszország szuverén adósbesorolásait, arra a véleményére hivatkozva, hogy gyengülnek az olasz gazdaság növekedési kilátásai, és a kormánykoalíció ingatagsága, valamint az olasz parlamenten belüli gazdaságpolitikai nézetkülönbségek korlátozzák a kormány képességét a határozott válaszlépések megtételére a nehéz hazai és külső makrogazdasági környezetben. (MTI) Fotó: asbarez.com

Irány Németország! A németországi magyar portál

MTI