A második negyedévben a belföldi kereslet csökkenése és az európai gazdasági fellendülés lassulása miatt csökkent a német vegyipar termelése. Az ágazat szakmai képviseleti szerve, a VCI (Verband der Chemischen Industrie e.V.) emiatt csökkentette az iparág éves termelési előrejelzését is.

A vártnál kevésbé nőhet a vegyipar termelése

A VCI adatai szerint a második negyedévben a német vegyipar termelési volumene az előző negyedévhez képest 2,3 százalékkal csökkent, a tavalyi második negyedévihez képest viszont 0,3 százalékkal emelkedett.
Az ágazat értékesítési árbevétele 1,2 százalékkal 45,8 milliárd euróra csökkent. A második negyedévben a német vegyipar 84,4 százalékos kapacitáskihasználtsággal dolgozott.
A vegyi alapanyagok ára az április-júniusi negyedévben az előző negyedévhez képest nem változtak, az egy évvel korábbihoz képest viszont 1,7 százalékkal csökkentek.
Az ágazat a negyedév végén 442 ezer alkalmazottat foglalkoztatott, egy százalékkal többet, mint egy évvel korábban.
A VCI az idén a német vegyipar termelési volumenének 1,5 százalékos növekedését várja, alacsonyabbat a korábbi prognózisban jelzett 2 százaléknál. Az értékesítési árbevétel pedig 1,5 százalék helyett egy százalékkal növekszik majd 192,5 milliárd euróra. "Mérsékelt növekedésre számítunk, amennyiben a geopolitikai helyzet nem romlik tovább" - mondta Karl Ludwig Kley, a VCI elnöke.

Forrás: MTI