Fehéren világító léggömbök ezreivel világították ki Berlinben pénteken sötétedéskor a várost 28 évig szétszakító fal nyomvonalát egy több mint 10 kilométeres szakaszon, amivel elkezdődött a fal ledöntésének 25. évfordulójára szervezett ünnepségsorozat.

Kivilágították az egykori berlini fal belvárosi nyomvonalát

Az 1989. november 9-én ledöntött fal belvárosi nyomvonalán 6888 fehéren világító léggömböt rögzítettek 3 méter magas állványokon. A Fényhatár(Lichtgrenze) című installáció az évfordulós ünnepség leglátványosabb eleme. Az egymástól néhány méterre álló léggömbök sora 15 kilométer hosszan kanyarog az újraegyesített Németország újjászületett fővárosában az egykori határzár helyén, a Bornholmer Strasse-i volt határátkelőtől - amelyet 25 éve elsőként nyitottak meg a tömeg nyomására - egészen a leghosszabb megmaradt falszakaszig, a világhírű East Side Gallery-ig. A fehéren fénylő léggömböket az ünnepség csúcspontján, vasárnap este engedik majd fel a magasba.
Az egyik legismertebb volt határátkelőnél, a Checkpoint Charlie-nál az egyik díszvendég, Mihail Gorbacsov volt szovjet elnök is megjelent, amikor felkapcsolták a léggömbökbe bújtatott lámpasort. Gorbacsov rövid köszöntőjében felidézte, hogy 1966-ban, amikor először járt Kelet-Berlinben, egy lerombolt, sötét várost ismert meg, amely azonban 1989 óta virágzó nagyvárossá fejlődött. Hozzátette, büszke arra, hogy ő is hozzájárulhatott ehhez az átalakuláshoz.
Pénteken a törvényhozás mindkét házában emlékülést tartottak a fal ledöntésének évfordulója alkalmából. Az alsóházban (Bundestag) kis híján botrány kerekedett a megemlékezésből, mert a meghívott vendég, Wolf Biermann énekes-dalszerző éles szavakkal bírálta az egykori keletnémet állampárt, a Német Szocialista Egységpárt (NSZEP) utódszervezetéből kialakult Baloldal képviselőit. A legendás előadóművész - akit 1976-ban megfosztottak NDK-s állampolgárságától és kitoloncoltak az országból - eredetileg csak néhány dalt adott volna elő, de mielőtt elkezdett énekelni, a Baloldal frakciójához fordulva egyebek között azt mondta, hogy a párt politikusai "siralmas maradékai annak, amin szerencsére már túl vagyunk“.
Berlinben vasárnap egész nap ünnepelnek. Délelőtt Angela Merkel nyitja meg a fal történetével és emlékezetével foglalkozó emlékhely és dokumentációs központ (Gedenkstätte Berliner Mauer) új állandó kiállítását. Délután a Konzerthausban tartanak hangversenyt és megemlékezést, a program megtervezésére és vezénylésére az intézmény zeneigazgatóját, Fischer Ivánt - a Budapesti Fesztiválzenekar (BFZ) vezetőjét - kérték fel.
Este a Brandenburgi kapunál népünnepélyt tartanak Bátorság a szabadsághoz címmel, a szabadtéri koncerten fellép többek között Peter Gabriel és Paul Kalkbrenner.
A Fényhatár (Lichtgrenze) léggömbjeit a díszvendégek, köztük Németh Miklós volt magyar miniszterelnök, Lech Walesa volt lengyel államfő és Hans-Dietrich Genscher volt német külügyminiszter jelenlétében engedik fel az égbe.
A Nyugat-Berlint körbezáró határőrizeti rendszert 1961. augusztus 13-án, hajnalban kezdték építeni a keletnémet munkásőrség és néphadsereg egységei. Folyamatosan fejlesztették, több generációja volt, és ezek közül elsősorban a Határfal 75 (Grenzmauer 75) típusú, 120 centiméter széles, 360 centiméter magas, 2,7 tonnás, L-alakú vasbeton elemekből épült falat ismeri a világ.
A fal felhúzására a menekülthullám miatt volt szükség, amely azzal fenyegetett, hogy idővel elnéptelenedik az NDK. A két Németország megalapításától, 1949-től a határzár kiépítéséig nagyjából 3 millióan menekültek az NDK-ból Nyugatra, és a legtöbben Nyugat-Berlinen keresztül, mert a nagyvárosban nemigen volt ellenőrzés a keleti és a nyugati megszállási övezetek határán.

Forrás: MTI Fotó: GettyImages