Az Európai Bizottság kötelezettségszegési eljárást indít Németország ellen a külföldieket terhelő autópályadíj miatt - írta a Die Welt című német lap a hétvégi számában.

Elkészült a német autópályadíj terve

A lap a brüsszeli bizottság egy magas beosztású képviselőjét idézve azt írta, hogy a testület meggyőződése szerint a 2016-ban bevezetni tervezett németországi szabályozás ellentétes az uniós joggal, mert hátrányosan megkülönbözteti a külföldi autósokat.
A Die Welt szerint az Európai Bizottság még az augusztus elején kezdődő nyári szünet előtt megindítja a kötelezettségszegési eljárást Németország ellen.
A közlekedési minisztérium szóvivője a beszámolóra reagálva közölte, hogy a tárca nem kapott tájékoztatást a bizottságtól, a törvényhozás alsó- és felsőháza, a Bundestag és a Bundesrat pedig az uniós előírásoknak megfelelő törvényt fogadott el.
A jogszabály szerint az autópályák használatáért minden autósnak fizetnie kell, de a Németországban üzemben tartott kocsik tulajdonosai a díjnak megfelelő összegű kedvezményt kapnak a gépjárműadóból.
Az éves díj a motor nagyságától és környezetvédelmi besorolásától függően átlagosan 74 euró (23 ezer forint). A külföldi autósok tíz napra vagy két hónapra is vásárolhatnak elektronikus matricát 5 és 30 euró közötti összegért. A közlekedési minisztérium szerint az államháztartásnak évente 500 millió euró körüli nagyságú bevétele lesz az úthasználati díjból.
A külföldi autósokat terhelő sztrádahasználati díj bevezetése az Angela Merkel vezette CDU testvérpártjának, a bajor CSU-nak a nyomására került a kormány programjába. A bajor konzervatívok arra hivatkoznak, hogy a német autósoknak Európában szinte mindenütt fizetniük kell az autópályák használatáért, a külföldiek viszont ingyen autózhatnak a német sztrádákon, ami szerintük elfogadhatatlan.
A CSU főtitkára, Andreas Scheuer szerint "alaptalan spekuláció" kötelezettségszegési eljárásról beszélni az úthasználati díjjal kapcsolatban, hiszen a törvény megfelel az uniós jognak. A főtitkár a párt Bayernkurier című lapjának hírportálján vasárnap közölt nyilatkozatában hozzátette, hogy "árt Európának az EU állandó beavatkozása a nemzeti jogalkotási kompetenciába", és "a polgárokat bosszantja" az olyan EU, amely "mindenbe beleüti az orrát".

Forrás: MTI Fotó: GettyImages