A turisták se viseljenek burkát vagy nikábot!
Nem csak a németországi lakosoknak, hanem a Németországba látogató turistáknak is meg kell tiltani az egész testet, illetve az arcot elfedő muzulmán női öltözékek - a burka és a nikáb - nyilvános viselését - szorgalmazza Ilse Aigner bajor gazdasági miniszter.
A jobbközép CSU politikusa egy hétfői lapinterjúban elmondta, hogy amikor Iránban járt, a perzsa államban érvényes előírásokat betartva fejkendőt viselt. "Ugyanígy elvárom az arab világból származó nőktől, hogy nálunk (Németországban) tartózkodjanak az egész test elfedésétől" - mondta Ilse Aigner a Die Welt című német lapban megjelent interjúban.
A CSU a tíz nappal ezelőtti müncheni kongresszusán határozatot hozott arról, hogy a pártnak kezdeményeznie kell a szövetségi törvényhozás alsóházában (Bundestag) az arcot vagy az egész testet elfedő muzulmán női öltözékek nyilvános viselésének megtiltását.
Ezt a törvényt mielőbb meg kell alkotni, méghozzá úgy, hogy mindenkire érvényes legyen, aki Németország területén tartózkodik - emelte ki a bajor miniszter.
Kifejtette, hogy az arc elkendőzését kifogásolja. Az "arcot meg kell mutatni", mert a társadalmi együttélés alapja, hogy mindenki tudja, kivel áll szemben. Ezért az arcot eltakaró viselet "nem illeszkedik a kultúránkhoz", ráadásul "ellentétben áll a nők egyenjogúságáról alkotott elképzeléseinkkel" - mondta Ilse Aigner.
A CSU testvérpártjában, az Angela Merkel kancellár vezette CDU-ban is többen sürgetik az arcot vagy az egész testet fedő muzulmán női öltözékek nyilvános viselésének betiltását. A párt a tavalyi kongresszusán hosszú vita után végül nem döntött arról, hogy mi legyen a hivatalos álláspontja. Az ügy a CDU idei, december középén tartandó kongresszusán ismét előkerül majd.
Forrás: MTI Fotó: Getty Images