Sokszor és sokat beszélgettem a családommal arról, hogy miért is vagyok külföldön. Mindig ugyanaz jött elő, mindig ugyanaz a válasz: “Mert otthon nem hagynak élni!” Röviden, tömören. Ettől még nem jó és ettől még vannak hullámvölgyek. Hol kisebbek, hol nagyobbak.

Elszakadnak családok, mert otthon nem tudnak emberhez méltó életet élni ezért a fiatalok rákényszerülnek (!!!) arra, hogy válasszanak: Vagy hátrahagynak mindent, elmennek “világgá” és dolgoznak amennyit csak tudnak (a legtöbbjük mellékállásban is) vagy maradnak és bíznak abban, hogy hátha egyszer becsületes, kőkemény munkával jobb lesz. Persze semmi nem lehetetlen, de azért legyünk őszinték magunkhoz…

Sokan azért mennek ki, hogy új életet kezdjenek. A kilátástalanság elől menekülnek és vissza sem néznek, talán még kint is maradnak.

Vannak olyanok, akik azért mennek külföldre mert kint szeretnék megalapozni a későbbi magyarországi életüket. Ebben a két csoportban egy közös mindenképpen van: A kényszer szülte!

Van még egy csoport, talán ebből vannak a legkevesebben. Ők azok, akik azért mennek külföldre, mert ki akarják próbálni magukat, a határaikat és ha úgy van visszamennek az otthoni relatíve biztonságba.

Mi, magyar fiatalok igenis dolgozni akarunk és tudunk is! Ezt mondják Németországban, Angliában és bárhol, ahol jelen vagyunk. Mi akarjuk a jót, akarunk változtatni az életünkön. Mi, nem adjuk fel soha! Mi soha nem mondunk nemet, mert ha tisztességesen élünk az már nekünk elég… Tisztességesen dolgozunk és tisztességes bért is kapunk ezért.

Örömmel tennénk ugyanezt, ugyanígy, Otthon!