Tojással dobálták megTojással dobálta meg a német államfőt és a társaságában lévő hesseni miniszterelnököt egy férfi csütörtökön a szövetségi tartomány fővárosában, Wiesbadenban.

Christian Wulff államfő és Volker Bouffier gyalog ment a városházára, amikor az ötven év körüli férfi rájuk támadt, és mindkettőjüket eltalálta a zakójukon, mielőtt a testőrök legyűrték őt - közölték rendőrségi források. A férfi tettének oka egyelőre ismeretlen.
Az incidens nem különösképpen dúlta fel a két kereszténydemokrata (CDU) politikust: ruhát váltottak, és folytatták betervezett programjukat. Egyébként Wulff maga kérte, hogy a lehető legkevesebb biztonsági intézkedés kísérje látogatását.
Mint mondta: "kapcsolatba akartam kerülni a polgárokkal. Ez feltételezi azt is, hogy az embert egyszer csak eltalálja egy tojás". A biztonsági intézkedéseket nem fokozták az incidens nyomán.
A dpa német hírügynökség szerint a tojásdobáló 2007 októberében Horst Köhler akkori német államfőt is inzultálta. A támadó egy frankfurti templomi látogatás során másodpercekig a karjaival átfogva tartotta Köhlert. Arra hivatkozott, hogy bérleti díjjal kapcsolatos vitákba keveredett. Feltehetően a problémáit akarta megbeszélni az államfővel.
A korábban kétszer is zaklatásért elítélt férfinek 40 óra közhasznú munkát kellett végeznie a támadás miatt. Zaklatási ügyeiben idén februárban megszüntették ellene az eljárást tettének csekély veszélyessége miatt. Wulff nem az első német csúcsvezető, akit hasonló módon megtámadtak.
2009 szeptemberében Angela Merkel szövetségi kancellárt dobálták meg tojással egy választási gyűlésen, Helmut Kohl kancellárt kétszer - 1996-ban és 1991-ben - vették célba szintén tojással, valamint paradicsommal, egyéb zöldségekkel. Ő vissza is dobált a támadóira. Richard von Weizsäcker államfőt pedig 1992-ben naranccsal és egy festékpatronnal próbálták meg eltalálni. (MTI) Fotó: DPA Videó

Irány Németország! A németországi magyar portál

MTI