Megbotránkoztatta Németországot a Baloldal

Megbotránkoztatta Németországot ez egykori keletnémet kommunista utódpártot is magába foglaló Baloldal pártja a hírhedt berlini fallal kapcsolatos állásfoglalásával. Vasárnapi sajtóértesülések szerint a parlamenti párt társelnöke, Gesine Lötzsch egy tanácskozáson azt hangoztatta, hogy fal a második világháború, valamint a néhai Szovjetunió elleni német támadás következménye volt. A kijelentés hatalmas felháborodást váltott ki német politikai körökben, az összes többi párt élesen elítélte a társelnök nyilatkozatát. Németország éppen szombaton emlékezett a fal áldozataira annak kapcsán, hogy az egykori NDK pontosan 50 évvel ezelőtt, 1961. augusztus 13-án kezdett hozzá a Berlin keleti és nyugati felét 28 éven keresztül elválasztó mesterséges "betonhatár" építéséhez. A központi megemlékezés fő szónokai és korábban történészek egyaránt hangsúlyozták, hogy a volt keletnémet kommunista rezsim a falat - úgymond - önvédelemből, konkrétan pedig abból a célból emelte, hogy megakadályozza az NDK-ból történő tömeges elvándorlást. Lötzsch nyilatkozatával egy időben vált ismertté az is, hogy a Baloldal pártjának egy szombati, Mecklenburg-Elő-Pomerániában tartott rendkívüli kongresszusán többen ülve maradtak akkor, amikor a küldöttek az áldozatokra emlékeztek. Egyik képviselőjük mindezt azzal magyarázta, hogy - mint fogalmazott - "a fasiszta Németország nélkül a fal aligha jött volna létre". A vasárnapi lapok első kommentárjaikban élesen elítélték a Baloldal pártjának a fallal kapcsolatos magatartását. A többi között emlékeztettek Christian Wulff államfőnek a szombati központi megemlékezésen elhangzott szavaira, amelyek szerint a berlini fal - ahol legkevesebb 136 menekülő halt meg - semmivel nem magyarázható. Az újságok szerint a Baloldal magatartása azt jelzi, hogy az egykori keletnémet kommunista párt örököseinek nemcsak a fejében, hanem a szívében is él még a fal. (MTI) Fotó: DPA

Irány Németország! A németországi magyar portál

MTI