Ezrek kísérték szerdán utolsó útjára a 23 éves német egyetemistát, Tugce Albayrakot, aki bátor kiállásáért életével fizetett.

Németország elbúcsúzott Tugcetól

Először a hesseni Wächterbachban lévő, a Török-muszlim Közösségek Szövetségéhez tartozó mecset előtt tartottak búcsúszertartást, majd nem sokkal 14 óra után az iszlám vallás előírásai szerint szülővárosában, Bad Soden-Salmünsterben temették el. Tugce Albayrak november közepén, egy offenbachi gyorsétterem előtti erőszakos támadást és esést követően kómába esett, melyből aztán már nem ébredt fel.
A gyászolók között volt Hessen tartomány miniszterelnöke, Volker Bouffier és a berlini török nagykövet, Hüseyin Avni Karslioglu is. „Mindannyian nagyon szomorúak vagyunk. Ez egy nagyon nehéz érzelmi szituáció számunkra”, mondta Hakan Akbulut, a Török-muszlim Közösségek Szövetségének elnöke. Ezenkívül a média számos képviselői is jelen voltak, hogy dokumentálják Tugce búcsúszertartását.

Tugce megkapja a szövetségi érdemkeresztet
Ez idő alatt ismertté vált, hogy a német szövetségi kormány komolyan mérlegeli, hogy az elhunytnak posztumusz odaítéljék a szövetségi érdemkeresztet. A kormányzat és Angela Merkel, a német kancellár is „erősen szimpatizálnak” a „szövetségi elnök által megfogalmazott” gondolatokkal, mondta szerdán Berlinben Steffert Seibert kormányszóvivő a német államfő, Joachim Gauck által ezzel összefüggésben tett javaslatával kapcsolatban.

Januárban születhet vád
A Tugce elkövetőjével szembeni vádemelés előreláthatólag januárban kerül lezárásra – ennek lezárásaként annak vád alá helyezésében reménykednek. „Olyan ügyekben, amikor fiatalkorúakat helyeznek őrizetbe, lehetőleg hat hónapon belül kellene megfogalmazni a vádakat és megtartani a főtárgyalást.”, mondta az offenbachi ügyészség egyik szóvivője a bild.de szerkesztőségének.

Felháborodás a nyilvánosságra hozott biztonsági videofelvételek körül
A Tugce és M. közötti, november 15-én, a kora reggeli órákban egy McDonald’s gyorsétterem előtt lezajlott vita pontos részleteit a tanúvallomások mellett az a biztonsági videofelvétel fogja tisztázni, mely néhány napja a média kezébe került. A felvételek a 23 éves egyetemista – akinek pénteken, a 23. születésnapján szülei kérésére leállították az életfunkciók fenntartását célzó kezelést – utolsó perceit mutatják. A felvételek nyilvánosságra kerülése miatt nyomozást indítottak. A felvételek médiában való terjesztése inkább hátráltatta, mintsem segítette a nyomozást, jelentette ki az ügyészség, továbbá nem is voltak erre felhatalmazva.

Fotó: Boris Roessler