A berlini fal ledöntésének 25. évfordulójára készült látványos szabadtéri installáció címe, a Fényhatár (Lichtgrenze) lett az év szava Németországban.

Az év szava Németországban: Lichtgrenze

A német nyelvtudományi társaság (GfdS) pénteken bejelentett döntésének indoklása szerint az elnevezés különleges kifejezőerővel tükrözi a nagy, heves érzelmeket, amelyek 1989-ben a berlini fal ledöntéséhez és a keletnémet diktatúra megbuktatásához, illetve a negyedszázados évfordulóhoz kapcsolódnak.
A zsűri listáján eredetileg nem is szerepelt a fényhatár kifejezés, és csak a döntési folyamat végén merült fel, akkor viszont a testület valamennyi tagját meggyőzte, és így az Év szava címért versengő összes szót megelőzve azonnal az élre tört - emelte ki a nyelvtudományi társaság.
A Fényhatár installáció 8 ezer darab világító léggömbből állt, amelyeket 3 méter magas állványokon rögzítettek, és az egykori határépítmény belvárosi szakasza mentén helyeztek el. A fehér fényt árasztó léggömbök így egy 15 kilométer hosszú kacskaringós sort alkottak Berlin közepén, ahol november 9-én százezrek ünnepelték a fal ledöntésének 25. évfordulóját. Este, az ünnepség csúcspontjaként a léggömböket sorban felbocsátották a magasba.
A zsűri közleménye szerint a felszálló világító léggömbök lenyűgöző módon jelképezték az egykori, minden tekintetben sötét határvonal megszüntetését és eltűnését.
A GfdS elnökségéből és tudományos munkatársaiból álló zsűri először 1971-ben, 1977 óta pedig minden évben megvizsgálja a közbeszédben gyakran előforduló szavakat, kifejezéseket - régieket és új szóalkotásokat - , és kiválasztja azt, amely a leginkább jellemző az adott évre, és összeállít egy tízes listát a további legfontosabb szavakból.
Idén 2300 szó és kifejezés szerepelt a zsűri listáján, amely a társaság saját gyűjtése és a beküldött javaslatok alapján áll össze. A második helyezett a fekete nulla (schwarze Null), egy kifejezés abból a korból, amikor még kézírással készült a vállalkozások üzleti könyvelése és különböző színű tintákkal jelezték a nyereséget és veszteséget. A fekete nulla azt jelenti, hogy az üzemi eredmény mérlege kiegyensúlyozott, nincs veszteség, de nincs nyerség sem. Az idén azért használták sokszor a kifejezést, mert a kormány 1969 óta először alkotott olyan költségvetést, amelyben egyensúly van a kiadások és a bevételek között, és egész évben vita zajlott arról, hogy szükség van-e ilyen költségvetésre, és ha igen, akkor milyen áron.
A harmadik helyezett a brazíliai labdarúgó világbajnokság döntőjében a német válogatott győztes gólját megszerző Mario Götze vezetéknevéből és a hála istennek kifejezés (Gott sei Dank) összevonásából keletkezett Götzseidank.
Tavaly a nagykoalíció jelentésű Grosse Koalition kifejezés rövidített változata, a GroKo lett az év szava Németországban, 2012-ben pedig az euróövezeti államadósság-válságban egymást követő mentőcsomagokkal kapcsolatban megjelent mentési rutin (Rettungsroutine).

MTI Fotó: bauderfilm.de

{extravote 1536}