Határozott idejű munkaszerződés

Több
11 éve 7 hónapja #30563 Írta: team609
Határozott idejű munkaszerződés téma létrehozva team609 által

Sziasztok!

Egy kis segítséget szeretnék kérni, értelmes embertől,-emberektől.
Hosszas keresgélés után találtam egy németországi munkahelyet, júniusi kezdéssel, minősített hegesztő szakmába.
Német nyelv nem feltétel, 100%-ig biztos munkahely, próbamunkán is voltam már itt M.országon a leányvállalatnál.
Teljesen korrektek voltak, elmondtak mindent amíre kiváncsiak voltunk. Az anyavállalat Berlin mellett található.
A baj csak ott van hogy ez egy 2 hónapos bejelentett munka lenne, amíg a kintieknek leállásuk lesz.
Arra sajnos nem tudtak biztos választ adni hogy: Ha valaki becsületesen és rendesen dolgozik megtartanák-e állandó dolgozónak.
Azért kicsit alapfokon tudok németül, de tegyük fel ha mégis elküldenek /eddig sehonnan se rugtak még ki/, és én továbbra is kinnt szeretnék maradni milyen lehetőségeim lennének, ha lesznek?
Kevés német nyelvismerettel van esély másik munkahelyet találni?
Esetleg a német munkaügyön keresztül komolyabban német nyelvet tanulni?
3 szakmám van ebből 1 nemzetközileg elismert és hát ahogy nézegettem németországban eladható és keresett szakma.
Milyenek a tapasztalatok a német munkáltatókkal kapcsolatban?
Köszi előre mindenkinek!

Kérjük, hogy Belépés vagy , hogy csatlakozhass a beszélgetéshez!

  • DECOTEXT
  • DECOTEXT profilkép
  • Nem elérhető
  • Platinum Member
  • Platinum Member
  • Messziröl jött ember túl késön ér ide!
Több
11 éve 7 hónapja #30564 Írta: DECOTEXT
DECOTEXT válaszolt a következő témában: Határozott idejű munkaszerződés

team609 írta: A baj csak ott van hogy ez egy 2 hónapos bejelentett munka lenne, amíg a kintieknek leállásuk lesz.Arra sajnos nem tudtak biztos választ adni hogy: Ha valaki becsületesen és rendesen dolgozik megtartanák-e állandó dolgozónak.
Azért kicsit alapfokon tudok németül, de tegyük fel ha mégis elküldenek /eddig sehonnan se rugtak még ki/, és én továbbra is kinnt szeretnék maradni milyen lehetőségeim lennének, ha lesznek?!

Szólok időben, hogy úgy látszik féreértetted a "határozott idejű munkaszerződés" lényegét! Ennél is elvárják, hogy a lehető legjobb teljesítményt nyújtsd és ha a szerződés végén elküldenek az nem "KIRUGÁS". Az ilyen szerződés lényege pontosan az, hogy ha valamilyen nagyobb vagy sürgős munka bejön egy cégnél, akkor így szerződnek időszakosan a plusz munkavállalóval! Igy nincs zsákbamacska! Mindkét fél tudja, hogy ekkor vagy akkor lejár a szerződés és minden felmondás, "kirugás" vagy további kötelesség vállalás nélkül "puszi" és "pá"! Mint írtam, ez a lényege! Hidd el, hogy ha nem vagy elég jó, akkor előbb kitesznek, mint ahogy ez a 2 hónap lejárna, tehát feltétlenül a maximálisat kell nyujtanod így is! A cég semmilyen további foglalkoztatásra nem ad igéretet! Az viszont előfordulhat, hogy ha kiválló munkát végzel, hogy marasztalnak, de ezzel inkább ne számolj! (Legfeljebb meglepnek!)

A mi cégünk ahol dolgozom, önálló vállalkozót foglalkoztat időszakosan, egy egy projektre, ott még csak időszakos szerződés sincs, csak a kiadott és előre kikalkulált munkára adnak megbizást! Most azonban nem régen átvettek egy dolgozót, akinek 2 éves határozott idejű szerődése volt, tehát ez is előfordul, nem egyszer! Igaz mi nagyon kiálltunk mellette, s nem konkurenciának tekintettük! Ha Te jobb vagy mint a mostani hegesztők, a munkahelyen, akkor hamar kinyirhatnak, pláne, hogy nem tudsz jól németül! Ez a fából vaskarika! Ha rosszul dolgozol, kitesz a munkaadó, ha túl jól, akkor az állandó melós fordul ellened!

DCT
A következő felhasználók mondtak köszönetet: team609

Kérjük, hogy Belépés vagy , hogy csatlakozhass a beszélgetéshez!

  • prosperus
  • prosperus profilkép
  • Nem elérhető
  • Elite Member
  • Elite Member
  • Reden ist Silber, Ausreden sind Gold!
Több
11 éve 7 hónapja #30618 Írta: prosperus
prosperus válaszolt a következő témában: Határozott idejű munkaszerződés

3 szakmám van ebből 1 nemzetközileg elismert és hát ahogy nézegettem németországban eladható és keresett szakma.
Milyenek a tapasztalatok a német munkáltatókkal kapcsolatban?

Csak ippeg beleszolok.
Nem sokat mondtal el a lenyegröl!!!! :angry:
Mi ez Zeitarbeitfirma?
Közvetlen nemet munkaltato?
Ugyanis olyan mint Zeitarbeitsvertrag letezik! :wait:
Azt sem tudjuk milyen Zertifikatokkal rendelkezel: WIG/MIG/MAG/P91 .....?
A masik nagy gond Soloban melot talalnod nem lesz egyszerü, mert nem
beszeled a nyelvet. A masik, hogy küld el a Gergönek az anyagodat es hatha ö
tovabbitja nekünk es mi talalunk megoldast :clap:

Einen Löwen interessiert es nicht was Schafe über ihn denken!
A következő felhasználók mondtak köszönetet: team609

Kérjük, hogy Belépés vagy , hogy csatlakozhass a beszélgetéshez!

Több
11 éve 7 hónapja #30710 Írta: team609
team609 válaszolt a következő témában: Határozott idejű munkaszerződés

Üdv!
Nem, német munkáltató alkalmazna.
Annak örülnék ha tudnátok valami megoldást a munkakeresésre és azt is tudom hogy a német nyelv
hiánya miatt vagyok hátrányban.
Jelenleg TÜV Rheinland MAG 135-136 os minősítésem van 8-as anyagcsoportból.
Önéletrajzromra és bizonyítvány másolatokra gondolsz az anyagomon belül?Megpróbálok beszélni Gergővel hogy továbbítaná-e.
Különben köszi a segítőkészséget :) .

Kérjük, hogy Belépés vagy , hogy csatlakozhass a beszélgetéshez!

  • DECOTEXT
  • DECOTEXT profilkép
  • Nem elérhető
  • Platinum Member
  • Platinum Member
  • Messziröl jött ember túl késön ér ide!
Több
11 éve 7 hónapja #30752 Írta: DECOTEXT
DECOTEXT válaszolt a következő témában: Határozott idejű munkaszerződés

team609 írta: Jelenleg TÜV Rheinland MAG 135-136 os minősítésem van 8-as anyagcsoportból..

Ebböl azért igy, kevesen tudják ám, hogy hegesztö vagy. Az
igaz viszont, hogy aelyik cég ilyet keres az tudja mit jelent ez.

A végzettséged keresett, a nyevtudásod hiánya hátrány.

DCT

Kérjük, hogy Belépés vagy , hogy csatlakozhass a beszélgetéshez!