Magyar munkavállalók Németországban

Sziasztok,

Németországban keresnék informatikus állást.
Magyarországon németország legnagyobb it cégének magyar leányvállalatánál dolgzom/dolgoztam.
Német ügyfeleink és német munkatársaink akikkel napi szinten kommunikálunk.
Majdnem 5 éve dolgozom ennél a cégnél a német nyelvtudásom nem olyan rossz, de bőven van még mit fejleszteni.
Az lenne a kérdésem hogy hogyan viszonyulnak a magyarokhoz a német munkáltatók IT vagy akár más területeken.

Köszönöm,
mclaren18

mclaren18 írta: Sziasztok,Németországban keresnék informatikus állást.
Magyarországon németország legnagyobb it cégének magyar leányvállalatánál dolgzom/dolgoztam. Német ügyfeleink és német munkatársaink akikkel napi szinten kommunikálunk.Majdnem 5 éve dolgozom ennél a cégnél a német nyelvtudásom nem olyan rossz, de bőven van még mit fejleszteni.Az lenne a kérdésem hogy hogyan viszonyulnak a magyarokhoz a német munkáltatók IT vagy akár más területeken.Köszönöm,mclaren18

Jelentekezz ezeknél a cégeknél. Biztos forrásból tudom, hogy kell IT területen ember:
CÉG-1
CÉG-2
CÉG-3

Sziasztok! Szeretném nektek leírni hogy jutottunk ki Németországba.
Először is van egy német barátunk akit megkérdeztünk lakhatnánk-e nála ha a férjem talál kint munkát? Igent mondott,és így otthonról ,nekilátott a férjem munkát keresni. Legelőször is tudni kell miben szeretnél dolgozni,ő az otthoni szakmáját választotta mert 11 éves tapasztalatot nem vesz el senki és ha tudod csinálni azt bárhol tudod a világon! Ezután jött az ,hogy a lakhelyhez legközelebbit kell megcélozni mert sokba van az utazgatás,és sok időt is vesz el. Miután ez megvolt , német önéletrajzot küldött a munkáltatóknak. Volt azonnali válasz,s zerencsére. Ki kellett jönni (önköltségesen) egy személyes találkozóra,ahová a német barátunkkal ment,persze ezt előtte telefonon bejelentették mert nem tudta a nyelvet!!! (!Indulás előtt 2 hónapot járt német tanárhoz,de az kevés volt.) A találkozó jól sikerült annyira hogy rögtön maradni kellett próba munkára 1 hétig. Azután jött,hogy ha tetszik neki is maradhat és mikor tudna kezdeni? De már úgy jött haza ,hogy volt munkaszerződése így mondott fel az előző munkahelyén. Mi a család, 5 hétre rá érkeztünk meg. Nagyon kemény időszakon vagyunk túl de elmondhatom hogy talán sikerült. 5 hónap után sikerült egy lakást bérelni,mert a németek nem szeretik kiadni a lakásukat gyerekesnek de azért sikerült. Én még most tanulom a németet,a férjemnek jól megy ő itthon tanulja és a munkatársak csak németül beszélnek így könnyebb (vagyis muszáj) érteni /tanulni. Szóval ezt csak azért írtam le, hogy mindenkinek igaza van amikor azt írja hogy nem kell a nyelv + kell a nyelv ! Ki lehet jönni német nyelvtudás nélkül de itt gyorsan meg kell tanulni ha maradni akarsz! Nekem eddig volt "magyar/német" segítségem ,de rossz kiszolgáltatottnak lenni, hogy nem érted mit mondanak és kell egy ember aki mindig kísérget hogy boldoguljál. Csak pl.ha orvoshoz kell menned! De ettől függetlenül azt hiszem mi szerencsések vagyunk, hogy összejött. Én mindenkinek azt kívánom, hogy vágjon bele mer aki mer az nyer de rengeteg kitartás,türelem és elszántság kell ahhoz, hogy egy másik országban újrakezdj vagy elkezd az életed!
Sok szerencsét mindenkinek!

Tereza írta: Én mindenkinek azt kívánom, hogy vágjon bele mer aki mer az nyer de rengeteg kitartás,türelem és elszántság kell ahhoz, hogy egy másik országban újrakezdj vagy elkezd az életed!!

Terike kedves!
Te magad is leirtad, hogy mennyi szerencsétek és külsö segitségetek volt, pl. a német ismerös révén! Mindezek mellett, azt is vedd figyelembe, hogy további 27 Eu országból özönlenek a munkavállalók a BRD-be! Ezekre a tuljadonságok feltétenül szükség van ha valaki nekivág, de ezerböl ha egynek van ilyen szerencséje mint nektek (nyelvtudás nélkül)! Nem túl nyerö tehát igy nekiindulni!

Kedves DECO!

Hosszasan keresgéltem a topikok között, mert a témánk oly messze került a minimálbértől, mint Makó Jeruzsálemtől!

Valóban nem olvastam a néhány évvel ez előtti bejegyzéseidet.
Értelek most már téged, de továbbra sem értelek meg. Sokan vagyunk rajtad kívül, akik nehéz körülmények közül indultak, önhibánkon kívül. Nálam például a családi körülmények, amiről ugye nem tehet az ember lánya...Részletezni nem szeretném.
Az azonban biztos, hogy a múltam megtanított arra, hogy ne ítélkezzek mások felett, mert nem tudhatom, hogy mi az illető háttere. Könnyen írod, hogy váltson munkát, tanuljon nyelvet és szakmát...Ha mindez ilyen egyszerű lenne! Tény, és ebben maximálisan egyet értek veled, hogy fontos az akaraterő és a kitartás. Lássuk be azonban, hogy egy jó nagy adag szerencse is kell, ami nálatok és nálunk is nagy szerepet játszott abban, hogy itt élünk, családot alapítottunk és boldogulunk! Pont emiatt nem szabad senki felett pálcát törni! Elképzelhető, hogy más nem járt ekkora szerencsével, annak ellenére, hogy tanult, tervezett, gyüjtött, akart és kitartott! Annyi Faktor (közvetve és közvetlenül) közre játszhat abban, hogy hogyan alakul egy ember sorsa külföldön! Nem lehet egyértelműen kijelenteni, hogy saját maga tehet mindenről!!! Onnantól talán már ismert előtted valamennyire a sorsunk, hogy 2005-ben kijöttünk...Tudhatod azt is, hogy nem indultunk könnyen! Igaz akkor csak 20 éves voltam, de előtte is rengeteg dologgal kellett szembesülnöm, aminek következményeit itt Németországban kellett viselnem. Évekbe telt, mire sikerült magunkat egyenesbe hoznunk, aztán végre koncentrálhattunk a családalapításra. Cserébe fel kellett áldoznom az egyetemet (pedig annyira szerettem volna lediplomázni) és helyette Weiterbildung-okat csináltam, a napi 10 órás munka után, főleg hónapok végén, mikor a Prüfer-ekkel ültem este és a könyvelt Rückstellung-jaimról Meeting-eltünk este 8kor (ennyit arról, hogy csak statisztikai adatokat készítek) még nekiálltam tanulni, heti 3x este 10ig előadásokra jártam és örültem, hogy levizsgáztam. Szerinted én tehettem erről és munkát kellett volna váltnom??? Gondolod, hogy olyan hamar találtam volna másik állást Ugyan...nem eszik sajnos olyan forrón a kását!
Végszóként még annyit, hogy örüljünk annak amit elértünk (család, megélhetés) és legyünk rá büszkék (én legalábbis az vagyok, főleg a gyerekeimre), de ne verjük a mellünket.
Remélem nem sikerült túl szentimentálisra és magamutogatóra a bejegyzésem és átjön az, amit mondani szeretnék vele...

Kedves Athena1985! Nem nagyon akartam reagálni a hosszú expzédra, mert egyértelműen kiderült belőle hogy nem értetted meg amiről írtam s valamilyen túlfűtött érzékenység következtében állsz negativan a beirásaimhoz! Azért egy két dolgot mégis megpróbálok helyrezökkenteni abban a reményben, hogy talán megtalálunk mégis egy közösnevezőt.

****

Athena1985 írta: Értelek most már téged, de továbbra sem értelek meg. Sokan vagyunk rajtad kívül, akik nehéz körülmények közül indultak, önhibánkon kívül. Nálam például a családi körülmények, amiről ugye nem tehet az ember lánya...Részletezni nem szeretném.

Alapállásból, valóban úgy van, hogy az ember a családját nem választhatja meg, s ott kell felnőnünk amibe beleszülettünk! Viszont 18 éves kortól azonnal tudunk változtatni ha ez nem tetszik nekünk. Igaz a rokonság s család az megmarad, de nem szükséges már velük élnünk. Ebből a szempontból tehát ellent kell mondanom, mert tőlünk függ, hogy meddig élünk a családunkkal. Tőlünk függ, hogy mikor alapítunk saját családot, tehát egy ilyen kényszer ahogy ezt beállítod nem létezik! Még szubejktiv dolgoknál (pl. ápolásra szorul valaki) is van választási lehetőségünk, ha nem engedünk a társadalmi dogmáknak! Itt pl. No.-ban nagyon hamar egy otthonba kerül az a személy, akit nehéz ellátni. Mo.-on ez sokszor elképzelhetetlen, mert a társadalmi beállítottság ebből a szempontból középkori szinten van s annak ellenére hogy sokkal szakszerübben s jobban ellátnák az illetőt, inkább csaldon belül teszik ezt, feladva mindent s önmagukat is!

****

Az azonban biztos, hogy a múltam megtanított arra, hogy ne ítélkezzek mások felett, mert nem tudhatom, hogy mi az illető háttere. Könnyen írod, hogy váltson munkát, tanuljon nyelvet és szakmát...Ha mindez ilyen egyszerű lenne! Tény, és ebben maximálisan egyet értek veled, hogy fontos az akaraterő és a kitartás.

Én soha senkit nem itélek el! Olvass vissza! Ha valaki butaságot csinál, az akkor is butaság marad ha én ezt itt nem írom le! Legtöbbször szembesítem az illetőt azzal, hogy hol szúrta el. Én is elszúrtam a múltban, nem is egyszer, de sajnos nekem nem szóltak! Itt a fórumon azt próbáljuk az érkezők szájába rágni, hogy mire ügyeljenek! Ezt aztán lehet okoskodásnak, vagy jó tanácsnak venni! Mi, a nejem és a 2 gyerek (felnöttek 33 és 35 évesek) 1989-óta vagyunk itt kint, s nekünk senki nem segített semmiben! (Internet még nem volt, legaláb is nekünk.) Ma egy kattintás és millió infót kaphat az illető mielőtt kijön, mégis tömegesen jönnek a balekok! Nos, ehez nem tudok tapsolni, s bizony racionálisan szembesítek midenkit a hülyeségével. (Olvasni ezt senkinek nem muszáj, pláne nem ha érzékenykedünk!) Ehez meg nagyon ért a magyar nép! Mindent megalázásnak vesznek!

****

Lássuk be azonban, hogy egy jó nagy adag szerencse is kell, ami nálatok és nálunk is nagy szerepet játszott abban, hogy itt élünk, családot alapítottunk és boldogulunk! Pont emiatt nem szabad senki felett pálcát törni! Elképzelhető, hogy más nem járt ekkora szerencsével, annak ellenére, hogy tanult, tervezett, gyüjtött, akart és kitartott! Annyi Faktor (közvetve és közvetlenül) közre játszhat abban, hogy hogyan alakul egy ember sorsa külföldön! Nem lehet egyértelműen kijelenteni, hogy saját maga tehet mindenről!!!

Mi közel 10 évig készültünk No.-ba! A nyolcvanas években már szuperül kerestünk Mo.-on, mégis jártunk anyanyelvü némethez, mert tudtuk hogy valamikor kimegyünk. Gyüjtöttük a pénzt > 5000 DM-el indultam egyedül neki, (otthon hagyva a családom) de már itt kint volt lakáshoz bérszerződésem és volt munkaszerződésem még Mo.-on amikor kijöttem! Nekem ne mond, hogy nem tőlünk függ az egész! Mi volt ebben a szerencse? Mindent magunk intéztünk s minden saját zsebre ment. Senki nem segített sem anyagilag, sem tanácsokkal! S az csak azért, mert nem voltunk a gyerekek képzésével elégedettek! Semmilyen perspektivát nem láttunk a rossz képzés miatt! Ma, a legtöbben gazdasági menekültek s ez a lehető legrosszabb tanácsadó, mert így kényszerlépében vannak!

****

Onnantól talán már ismert előtted valamennyire a sorsunk, hogy 2005-ben kijöttünk...Tudhatod azt is, hogy nem indultunk könnyen! Igaz akkor csak 20 éves voltam, de előtte is rengeteg dologgal kellett szembesülnöm, aminek következményeit itt Németországban kellett viselnem. Évekbe telt, mire sikerült magunkat egyenesbe hoznunk, aztán végre koncentrálhattunk a családalapításra.

Mi 33 évesen lódultunk neki. A 2 gyerek 11 és 13 volt. Nekünk jó négy évbe tellett, mire megszoktuk! Egy szóval sem mondtam, hogy könnyű volt, pedig mi tudtuk a nyelvet és azonnal volt munkahelyünk amit még otthonról intéztünk!!! MI MAGUNK, s nem a lottón nyertük!

****

Cserébe fel kellett áldoznom az egyetemet (pedig annyira szerettem volna lediplomázni) és helyette Weiterbildung-okat csináltam, a napi 10 órás munka után, főleg hónapok végén, mikor a Prüfer-ekkel ültem este és a könyvelt Rückstellung-jaimról Meeting-eltünk este 8kor (ennyit arról, hogy csak statisztikai adatokat készítek) még nekiálltam tanulni, heti 3x este 10ig előadásokra jártam és örültem, hogy levizsgáztam. Szerinted én tehettem erről és munkát kellett volna váltnom???

Hát persze, hogy tehettél róla! Senki nem kényszerített semmire! Magad döntöttél, s Te hagytad ott az egyetemet! Nekem amikor kijöttünk (1989) nem volt szakmám, csak egy hegesztői papirom és a krupié képesítésem, amit feldughattam akárhova.... Ma 3,5 szakmám van és egy negyedikben dolgozom mint autódidakta, mert ezt fizetik meg! Engem sem kényszerített senki semmire! Mi magunk felelünk az életünkért!! (Igaz nekem volt egy nagyon erős diktátorom, a nejem személyében! Az azonban teljesen mindegy hogy mit miért teszünk, a fontos, hogy tegyük!)

****

Végszóként még annyit, hogy örüljünk annak amit elértünk (család, megélhetés) és legyünk rá büszkék (én legalábbis az vagyok, főleg a gyerekeimre), de ne verjük a mellünket....

Egyszer nem vertem a mellem és senki nem tudja, hogy mit értünk el. Ha figyeltél, legtöbször csak azt írom le, hogy "mi hogyan csináltuk" vagy mit nem jó tenni! Néhány tanács meg senkinek sem árt. Ezért vagyunk mi itt. Ennek a forumnak a célja, az, hogy segítsünk azoknak, akik komolyan gondolják, de ha valaki beírja azt, hogy "nincs szakmám, nem tudok németül, s nincs lakásom sem, adjatok tippeket, hogy hogyan mehetek ki No.-ba, mert itthon nem tudok megélni...." akkor az ilyen ne csodákozzon, hogy kiosztjuk!
Gondolod az ilyen itt meg tudna élni? Ami engem kiakaszt, az az, hogy még ma is legtöbben elvárják, hogy mások csonáljanak nekik helyet No.-ban! Sokan elvárják azt, hogy akik kint élnek azok egyengessék az útjukat s ha ezt nem tesszük akkor nagy a sértődés s akkor, "mi leszünk itt kint a mellveregető, arogáns személyek".

Ui: ezért nincs is már Mo.-on baráti körünk! Akiknek segítettünk, s később "magukra hagytunk", hogy éljenek itt kint, besokalltak, s haza mentek. (De hónapokig nem etetek senkit!) Ma már nem is köszönnek. Akinek nem segítettünk, azok szintén nem tartják velünk a kapcsolatot "mert hogy mellveregetők vagyunk"....! Így aztán rendszerint olyanokkal járunk össze Mo.-on, akik valamilyen vegyesházasságban élnek (külföldi - magyar) vagy Mo.-ra települt németekkel!
A kommunikáció gyakorlatilag nullán van az otthonélőkkel, mert egyszerűen nem értjük, hogy az életüket minden racionalizmus nélkül tengetik, ahelyett, hogy tennének valamit a jobb életért!

(Kivéve a 78 éves anyukámat aki most is jön Karácsonykor!)