Ovis nyelvtanulás

Több
9 éve 8 hónapja #37349 Írta: zsuáld
Ovis nyelvtanulás téma létrehozva zsuáld által

Kedves Anyukák!

Olyan anyukákat szeretnék megkérdezni, akik nemrég költöztek ki, és a pici ott kezdte az óvodát.
MI most fogunk (szept. végén) kiköltözni férjemmel és kislányunkkal. Kint várnak minket családtagok, készítik elő a házunkat stb..... ezt csak azért írtam mert segítségünk van kint, nővéremék várnak, van egy 4 éves kislánya, biztonságba megyünk. Ezért is vágtunk bele, a kinti biztonság az itteni bizonytalansággal szembeni állapot miatt.
Ez így mind szépnek és jónak hangzik, de aki anyuka biztosan megérti a félelmeimet. Férjem és én beszéljük a nyelvet, remélem amit elfelejtettünk az pedig idővel előjön. A picike viszont nem ismeri a nyelvet, magyarul viszont nagyon szépen beszél, félénk kislány de óriási szövege van :) Gyerekszáj. Amikor hallgatom őt, akkor rándul össze a gyomrom, hogy kint majd (októberrel) egy olyan közösségbe kerül (itthon nem volt bölcsis, tehát mellettem volt végig) ami nem csak idegen a számára, de még a nyelv is ismeretlen. Én nem szeretném németül tanítani, mert nem biztos hogy helyesen tenném, továbbá szeretném ha magyarul is tudna, nem felejtené el, az itthoniak miatt sem. Félek, hogy hogyan fog szembenézni az új dologgal, hiszen olyan picike még. Nyugtatnak kintről, hogy ne aggódjak, mert a változást ő éli meg majd a legkönnyebben és pár hónap alatt magába szívja a nyelvet..... de akkor is.
Kérlek, ha van olyan aki az ovis időszakról tud nekem írni, annak nagyon örülnék. Iskolásat olvastam többet itt a portálon.

Köszönöm előre is.

Kérjük, hogy Belépés vagy , hogy csatlakozhass a beszélgetéshez!

  • DECOTEXT
  • DECOTEXT profilkép
  • Nem elérhető
  • Platinum Member
  • Platinum Member
  • Messziröl jött ember túl késön ér ide!
Több
9 éve 8 hónapja - 9 éve 8 hónapja #37356 Írta: DECOTEXT
DECOTEXT válaszolt a következő témában: Ovis nyelvtanulás

zsuáld írta: Félek, hogy hogyan fog szembenézni az új dologgal, hiszen olyan picike még. Nyugtatnak kintről, hogy ne aggódjak, mert a változást ő éli meg majd a legkönnyebben és pár hónap alatt magába szívja a nyelvet..... de akkor is.


Én ugyan nem egy ilyen megszólitott any vagyok de régóta kint élek s nem egy esetben láttam az eredményeket! Ne aggodj a pici miatt (inkább magatok miatt!) Az ilyen ksigyerek hetek alatt (NEM ELIRÁS!!) hetek alatt megtanulja az idegen nyelvet! Add be oviba. A következö lesz: az elsö napokban vissza fog húzodni s kicsit zárkozott lesz. Lehet hogy az oviban napokig semmit nem fog beszélni majd egyszerre hirtelen meg fog németül szólalni! Ezek a kis kölykök irgalmatlan felvevö képességgel, nulla perc alatt tanulnak nyelveket! Mindegyik!!! Nincs kivétel! Hidd el, hogy az egész beilleszkedéseteknél ez lesz a legkisebb probléma!!!

Felnöttek hajlamosak a gyereket is úgy megitélni egy idegen nyelvnél, mint saját magukat! Egy idegen környezetben azonban a kisgyereknek nagyon hamar benyelnek mindent, s mig mi TANULJUK, ök átveszik az információt, akár egy magnó!

DCT
A következő felhasználók mondtak köszönetet: zsuáld

Kérjük, hogy Belépés vagy , hogy csatlakozhass a beszélgetéshez!

Több
9 éve 8 hónapja #37357 Írta: Athena1985
Athena1985 válaszolt a következő témában: Ovis nyelvtanulás

Kedves Zsuáld!

Bár mi régóta élünk itt, valahol mégis az általad megszólított anyukák közé tartozom, hiszen nagyobbik lányom, Letícia csak ovibajárása óta tanulja és hallja aktívan a német nyelvet. Ennek a pedagógiai háttere (véleményem szerint), hogy tanulja meg először az első anyanyelvét, mely biztos alapot ad neki és amire építheti a másodikat. Annak ellenére, hogy nem beszélem rosszul a nyelvet, nem éreztem megfelelőnek, hogy németet halljon tőlem, mivel a német számomra is tanult, másodanyanyelv.

A lényegre térve: Leti immár 5 hónapja jár óvodába. A német közösség számára eddig ismeretlen volt (csak játszótéren, orvosnál, vásárlás közben hallotta a nyelvet), bátortalanul idndultunk neki. Azért fogalmazok többesszámban, mert a beszoktatást, együtt csináltuk végig, és bizony lassan haladtunk.
Leti közvetlen jellem, de az ovi visszahúzódó, bátortalan kislányt hozott ki belőle, aminek értelemszerűen a nyelv nem ismerete állt részben a hátterében. Ebből a szempontból valóban hátrányból indult, de mostanra tudja az alapmondatokat, kifejezi magát (Leti klein, nein - Leti ist nicht klein) és megérti, amit kérnek tőle. Bár ő alapból szemlélődő típus, egyenlőre még nem aktív tagja a közösségnek, többet játszik egyedül, illetve felkarolják (ő a legkisebb a csoportban). Ám ő igyekszik. Ennek aktuális példája az óvódai nyári fesztivál, ahol ő is beállt és a többiekkel együtt előadta a táncformátumokat, amit előtte gyakoroltak. Persze mi is ragaszkodtunk ahhoz, hogy beálljon, de csinálta, nem félt (azaz az elején picit meg volt szeppenve) és ugyanúgy tapsolt, leguggolt, pörgött, ahogy a többiek.
A lényeg tehát, hogy ne ess kétségbe az első időszakban. Igen, mélyvíz lesz, anyaként sokszor fogsz kételkedni, de hidd el, az idő és a türelem a legjobb ellenszer erre! Ösztönözni kell, hogy vegyen részt közösségi programokon, menjen oda másokhoz. Lassú folyamat, de hosszútávon gyümölcsöző.
A következő felhasználók mondtak köszönetet: Gergoo, mahlzeit, zsuáld

Kérjük, hogy Belépés vagy , hogy csatlakozhass a beszélgetéshez!

Több
9 éve 8 hónapja #37387 Írta: zsuáld
zsuáld válaszolt a következő témában: Ovis nyelvtanulás

Kedves Decotext és Athena!

Nagyon szépen köszönöm Nektek a válaszokat. Valamelyest megnyugtató, amit írtatok és remélem tényleg hamar beletanul, mert egyenlőre belegondolni sem merek, hogy mi vár rá. Engem nagyon érzékenyen érint, itt is Magyarországon megviselne az ovikezdés, biztos, hogy végigsírom, számtalanszor átgondoltam már, hogy hogyan fogunk átesni rajta (persze, ahogyan mindenki más) de így még nehezebb, hogy kint fogja elkezdeni. Nekünk még most is gondot okoz, ha csak éppen elveszik a játékát, sírva fakad ahelyett, hogy visszaszerezné. Szeret egyedül játszani, feltételezem ez abból adódik, hogy itthon is amíg az ebédet készítem vagy a házimunka egy részét (kisebb részét) próbálom elvégezni ő egyedül van és játszik a kis játékaival. Addig amíg hagyják ezzel nincs is gond, de az oviban ez ugye megborul, hiszen mint mindenhol itt már sokkal többen lesznek és személyiségből adódóan sokfélék, ami normális, hiszen közösségről beszélünk.
Gondoltam rá, hogy esetleg keresek fiatal nyelvtanárt mellé (én nem szeretnék egyenlőre németül beszélni vele, szeretném a magyar nyelvet továbbra is fenntartani valamint nem tudom, hogy helyesen tenném-e). Talán ha valaki mástól hallaná nap, mint nap játékosan, dalolva, mutogatva, csak napi egy órában, akkor nem lenne már kint annyira nagyon idegen a számára. Ezt sem tudom helyes megoldás-e vagy segítség lehet-e a számára.
Szívesen várok bármilyen hasznos információt ezzel kapcsolatban, lehet, ha valaki később szintén felkeresi az oldalt hasonló aggályokkal még segítségére lehet minden információ........ és akkor már én is pozitív élményekkel számolhatok be :)

Kérjük, hogy Belépés vagy , hogy csatlakozhass a beszélgetéshez!

  • DECOTEXT
  • DECOTEXT profilkép
  • Nem elérhető
  • Platinum Member
  • Platinum Member
  • Messziröl jött ember túl késön ér ide!
Több
9 éve 8 hónapja - 9 éve 8 hónapja #37389 Írta: DECOTEXT
DECOTEXT válaszolt a következő témában: Ovis nyelvtanulás

zsuáld írta: Gondoltam rá, hogy esetleg keresek fiatal nyelvtanárt mellé (én nem szeretnék egyenlőre németül beszélni vele, szeretném a magyar nyelvet továbbra is fenntartani valamint nem tudom, hogy helyesen tenném-e).


Nyugodtan beszélj vele németül! Nem baj a dialektus, mert majd a német környeztben ezt hamar leveti! Jó pl erre az itt Németországban született törökök, akik az otthoni környezetben szinte csak törökül beszéltek, mégis hamar anyanyelvi szinten beszélnek németül!

DCT

Kérjük, hogy Belépés vagy , hogy csatlakozhass a beszélgetéshez!

Több
9 éve 8 hónapja #37406 Írta: Nedit75
Nedit75 válaszolt a következő témában: Ovis nyelvtanulás

Szia! Nekünk 2 ovis gyerköcünk van es 1,5 eve elünk kint. A nagyobb otthon mar volt ovis a kicsi nem. Szerintem nincs mitöl felnetek! Ti beszelitek a nyevet a gyerek meg majd megtanulja! En azt javaslom otthon csak magyarul beszeljetek vele igy nem fog elbizonytalanodni es nem erzi otthon is elvarasnak a nemet hasznalatat. Persze tanulgathattok otthon együtt alapszavakat, kifejezeseket meg ha kedve van meseket olvashatsz neki nemetül, de ne legyen fele elvaras hogy otthon is igy kell beszelni! Figyeljetek nagyon oda az ovi kivalasztasara, ami nem mindig egyszerü, persze ha kis faluba mentek ahol 1 van akkor az :) Fontos hogy jol erezze ott magat szeressen menni es elfogadjak öt mint gyereket. Sok a külföldi a legtöbb oviban, ezzel nem hiszem hogy gondd lesz, az ovonenik itt is emberek van amelyik lelkes van amelyik kevesbe, van akinek bejön a gyerköcötök van akinek nem, figyeljetek nagyon a gyerekre es a környezetre ha valami nem stimmel beszeljetek az ovonenikkel es ha kell valtasok batran ovit-ha van ra mod-! A gyerekek nagyon gyorsan tanulnak ha jol erzi magat könnyen fog menni a nyelvtanulas. A beszoktatas rugalmas, raerös, nem kapkodnak adnak idöt a gyereknek. Ha van ra mod legalabb 6 orat töltsön a gyerek a nemet közegben,de ha csak fel napos ovit talaltok az is jo, bar megfontolando hogy inkabb meg vartok egy kicsit egy olyanra ahol egesz nap lehet! Athidalo megoldasok is vannak pl tagesmutter vagy csoportos baba-mama foglalkozasok amikre lehet jarni amig nincs ovi.
A következő felhasználók mondtak köszönetet: Gergoo

Kérjük, hogy Belépés vagy , hogy csatlakozhass a beszélgetéshez!