30 éved Magyarországon. 30 éved a szakmádban. 30 éve ugyanazt várod. Nem csak Te, hanem sokan mások. Akik mind azt várják, de már csak remélik, vagy már azt sem teszik.

Minden nap dolgozol, minden nap azért, hogy befizesd, azért, hogy eltartsd… Nem Magad és nem a Családod, hanem, hogy befizesd az adót, a sarcot és eltartsd a kormányt és Magyarországot.

Hosszú külföldi munka után rövid időre újra Veled lehetek és láthatom merre haladsz úgy, hogy szabadnap nélkül, panaszkodás nélkül teszed amit tenned kell és azért teszed, hogy a hitelt és a rezsit befizesd, hogy éppen ne halj éhen. 30 éved munkában többször újrakezdve és soha fel nem adva. Eredménye? Ha majd 71 éves leszel lesz egy házad ami most még nem a Tiéd, hanem a … Banké. Akkor lesz eredménye az egy életen át tartó munkának. Talán még nyugdíjad is lesz. Ha egyáltalán a jövőben még ismerni fogjuk ezt a szót. Mid van még? Én. Amely talán a legnagyobb és legkomolyabb befektetésed, mert a szeretetet, a hitet és az energiát amit belém “fektettél” azt én máshogy, másképp visszaadom. Ennek bő egy évvel ezelőtt az volt az ára, hogy külföldre költöztem gazdasági menekültként, hogy a Családomnak majd jobb legyen. Azért, hogy tegyek valamit és ne csak egy helyben toporogjak és éljek egy házban (ami még nem a miénk) “anyám nyakán”. Felsőfokú végzettséggel, két nyelvtudással 70-80 ezer forintos fizetéssel és fény nélkül az alagút végén megelégelve, de nem feladva döntöttem, hogy a Családom komoly támogatásával “lelépek” bízva abban, hogy egyszer visszatérhetek.

Édesanyám! Te maradtál és folytatod tovább. Miért? Azért, hogy az egyetlen, nagy befektetésed egyszer megtérüljön és egyszer mindenkinek jobb legyen és egyszer talán elmondhassuk azt, hogy Magyarország egy élhetőbb ország. Magyarország most nem élhető. Magyarország élhetetlen, ha nem vagy “valaki” vagy ha nem vagy annak a “valakije”, vagy ha nem csalsz és lopsz.

Te mondtad, hogy “ezt a gyönyörű országot tönkretették”. Tönkretették.

Egy biztos, hogy a munkádban 30 éved “elszelelt s még havi kétszáz sose telt…”

“Az ám… Hazám…!”