“Mindenki saját sorsának a kovácsa.” Sokszor és sokat hallottuk már és egyre közhelyesebb minél többet ismételjük. Mélységét és igazi tartalmát csak idővel értjük meg, amikor elértünk valamit segítség nélkül.

Otthon voltam. Mellékállással kerestem csak 6 számjegyű összeget. Küzdöttem, de a “oldalszél” sem ért el, nemhogy a “hátszél…” Bár soha nem vártam azt a bizonyos sült galambot, de talán a szerencsét és a “jókor, jó helyen” helyzetét igen. Egyik sem jött el, főleg nem a sült galamb. Kezembe vettem az irányítást, kerüljön bármibe is. Öt év megfeszített munkája volt a tét. Nem érdekeltek azok, akik nem hittek bennem és gyengének tituláltak. Életemben először elérhettem valamit! Én! Segítség és protekció nélkül… Az “Úgy sem fog sikerülni” és az “Úgyis gyorsan hazajössz” valamint “Nem Neked való, túl gyenge vagy hozzá…” sem érdekelt. Jól tettem…

Ne másra hallgass, magadban higgy!

A legelején a legkisebb célokat tűztem ki magam elé, amiket tudtam, hogy elérek. Ezután jöttek a nagyobb célok. Lelkileg és anyagilag is megerősödve persze. Haladj előre lépésenként. Ezt persze ott tudod megtenni, ahol hagyják… Olyan volt nekem Németország az első időszakban mintha újonc lettem volna egy jól menő cégnél. Küzdelem minden nap, elfogadtatni magam és “eladni magam”. Higgyenek és bízzanak bennem. Nem egyszerű és hihetetlen göröngyös az út addig, de aki tudja mit akar annak sikerül. Akarok jobban élni? Akarok egy szép és biztonságos életet? Akarok aggodalmaskodni nap mint nap? Meg akarom csinálni?

Meg! Mert…

Én vagyok életem kovácsa…