Anna, bemutatnád magad néhány mondatban?
27 éves vagyok, szoftverfejlesztő. Jelenleg Heidelbergben élek. Magyarországon születtem, és egészen a húszas éveim elejéig ott is éltem, és tanultam. Első diplomámat tanárként szereztem, angol és számítástechnika szakon, majd később szintén otthon folytattam a tanulmányaimat, átlovagolva egy programtervező informatikus mesterképzésre.

Miért Németország lett a kiválasztott cél? Voltak már esetleg rokonok, barátok kint?
Németországba ösztöndíjjal kerültem. Nem volt itt senkim, egy-szál egyedül jöttem, senkit sem ismertem, még azt sem tudtam, hogy itt vannak magyar közösségek. Nem terveztem Németországba jönni, mert angol szakosként az angol nyelvet akartam gyakorolni, a németet - amit első idegennyelvként tanultam - rettenetesen utáltam. Két lehetőségem volt, Finnország, és Németország. Mivel azonban téli szemeszterben jöttem ki, gondoltam, hogy Finnországban talán nagyon hideg lesz, és Heidelberg mégiscsak nagyon jó hely. Gondoltam, egy évet ki fogok itt bírni, úgyis mindig világot akartam látni, a németekről az én fejemben az a kép élt, hogy nagyon jól beszélnek angolul, úgyhogy Heidelberg mellett döntöttem. Megjegyzem, Heidelbergben mindenki beszél angolul, úgyhogy nekem ez bejött. Meglepődtem, mikor elhagytam a várost, és megpróbáltam angolul beszélni..

Mik a tapasztalataid, könnyű beilleszkedni, munkát találni?
Hát erről sok jó tapasztalatom nincs. Azt mondanám, sem beilleszkedni, sem munkát találni nem könnyű, még szoftverfejlesztőként sem. Én úgy jöttem ki, hogy friss diplomás voltam. Németország és Magyarország között az egyik nagy különbség, hogy itt ki van építve a gyakornoki rendszer, úgyhogy szinte senki nem jön ki úgy az egyetemről, hogy ne lenne már legalább fél év szakmai tapasztalata. Magyarországon ez nem divat. Remélem, hogy a jövőben ez otthon megváltozik. Nekem ez a gyakorlat nagyon hiányzott, és a mai napig még csak addig jutottam el, hogy pótoljam.
Az ösztöndíj után egy évet otthon voltam, hogy befejezzem a főiskolát, és jelentkezzek az egyetemre. Közben dolgoztam, és úgy sikerült visszajönni. Az első fél évben nem találtam semmilyen állást. Elég bután csináltam, mert mivel én nem tudtam németül igazán, egyértelmű volt, hogy valamilyen nagy céghez jelentkezek, ahol angolul kell beszélni. Itt a közelben található az SAP. Hát én is ide jelentkeztem. A tapasztalatom nagyon rossz volt, a HR-en nem voltak képesek utánanézni, hogy milyen papírok és engedélyek kellenek nekem, nekem kellett mindent intézni, németül, mivel a legtöbb hivatalban nem beszélnek angolul. Ez persze úgy ment, hogy jött velem az akkori barátom, aki itt élt, és segített mindent elintézni. Miután hónapok kemény munkjával végül sikerült az internetről és a hivatalok tájékoztatóiból kibogarászni, hogy milyen papírok is kellenek, a HR-es nem akarta elismerni a hibáját, és elutasítottak. 9-szer jelentkeztem az SAP-hoz. Ebből sok állás már foglalt volt, volt ahol a németem nem felet meg, az első állást én utasítottam el, mert az állásleírás nem felelt meg a kiírt hirdetésnek, jobban mondva közük sem volt egymáshoz. Kétszer vettek fel, és a szerződés aláírása előtt kétszer utasítottak végül el. Egyszer a papírok miatt, másodszor meg a mai napig sem tudom, miért, ugyanis a két közvetlen főnökömmel interjúztam órákon keresztül, és mindkettő nagyon meg volt elégedve. Azután a nagyfőnök utasított el, akivel soha nem találkoztam. Ma is úgy emlékszem vissza arra az időszakra, mint egy rémálom. Később sokan maguk a németek azt mondták, hogy az ilyen nagy cégeknél futószalagon mennek az emberek. Mindegy, hogy ki vagy, mennyi a tudásod, ha valami kis probléma van veled, jön a következő.
Ami butaság volt, hogy közben én ugyan magamtól tanulgattam németül, de nem próbáltam alternatív állást szerezni. Már jó fél év eltelt, mire kitaláltam, hogy elmegyek babysitterkedni. Gondoltam, akkor majd megtanulok németül. Az egyetemen volt mindenféle álláshirdetés, azokat hívtam fel, de a legtöbb hely már aznap foglalt volt. Volt egy, amelyik nem, oda felvettek. Kemény munka volt, mert egy terhes nő keresett két másfél éves ikerlánya mellé valakit, úgy, hogy a gyerekek nagyon bizalmatlanok voltak, és én nem beszéltem németül. A nagy hiba az volt, hogy a nőnek fél évig kellett valaki, aki biztos. Én megígértem neki, hogy maradok, de amikor egy héttel később elárultam neki, hogy szoftverfejlesztő vagyok, akkor kivágott, mondván, hogy felvesz az SAP.
Itt már viszont nem voltam kétségbeesve, mert más angol nyelvű céget is találtam, és babysitteri állást is. Aztán ösztöndíjaztam, gyakornoki munkát csináltam, és most igyekszem beilleszkedni a normális munka világába.

Találkoztál-e megkülönböztetéssel, előítélettel?
A fentebbi példát talán sokan gondolják előítéletnek. Én viszont nem így gondolom, szerintem ez körülbelül mindenkivel így megy egy ilyen óriás cégnél, csak a németekkel nyilván kevesebb a probléma. Meg kell, hogy mondjam, engem nagyon sokan segítettek, még látatlanban is, vagy úgy, hogy nem volt éppen a legjobb tapasztalatuk velem. Például az egyetemen a professzor mindent megtett, hogy segítsen, pedig az első ösztöndíj után nem nagyon lehetett jó véleménye rólam. Az egyetemen azt tapasztaltam, hogy az első félévben még biztosítanak helyet a külföldi diákoknak az órákon, a második félévben viszont állandóan járkáltam a profhoz, és panaszkodtam. Ennek ellenére még is kaptam tőle meghívólevelet, és mondom, olyan profi segítséget, amilyet otthon csak ritkán. A bürokrácia az nem a segítségről szól, de előítélettel ott sem találkoztam. A munkám során találkoztam olyannal, aki mindenkinek megadta az esélyt, de olyan kevés pénzért, hogy azt kell mondjam, mindegy volt, hogy német vagy más, mindenkit kihasznált. De nagyon sokat segített abban, hogy elkezdjem az életem. Őszintén megmondom, hogy sok minden történt, jó is, rossz is. A véleményem az, hogy ha valaki el van keseredve, akkor ezt nevezheti előítéletnek. Viszont ha objektíven megnézzük, akadémikus körökben legalábbis, szerintem ez nincs jelen.

Beszél(t)ed-e a nyelvet? Mióta? Ha nem, mennyi idő alatt és milyen szintre sikerült megtanulnod?
Hát ez megint egy érdekes kérdés. Én nagyon utáltam a német nyelvet, és a gimnáziumi érettségi után örültem, hogy törölhetem a ballasztot a fejemből. Első idegennyelvként németet tanultam, vagyis általános iskola és gimnázium. De mindig új tanár, újra kezdtük az egészet. A gimi, ahová jártam, erős volt, ezért a legtöbbünket felhozott egy körülbelül B2-es nyelvvizsgának megfelelő szintre, csak a Rigó-utcain nem mindenki ment át. Én sem. Azután angol szakos lettem - nem mondom, hogy nincs tehetségem a nyelvekhez - de a németet annyira nem használtam többé, hogy amikor egyszer diák munkán egy hotelban dolgoztam még otthon, egy nő megkérdezte tőlem, hol a WC papír, és annyit nem tudtam elmondani, hogy nem tudom.
Ezzel a nyelvtudással indultam el. Hogy hogy tanultam meg? Na nem mintha most ez olyan tökéletesen menne, de jól elvagyok bárkivel, németül dolgozom stb. Először is kihoztam a gimnáziumi könyveimet és elkezdtem megoldani a feladatokat. Német újságokat olvastam, különböző egyházakhoz jártam, akik általában biztosítanak ingyenes német "nyelvtanfolyamot". Azután a babysitterkedés nagyon bejött ezen a téren. Ugyanis ott nekem kellett beszélni, még hozzá egyfolytában. A gyerek meghallgatja az összes hülyeségedet, és nem zavarja, ha kijavítod magad, pláne, hogy ez a kisgyerek még nem is tudott beszélni. Amikor elkezdett, meglepődtem a szörnyű német kiejtésén... :) Utána bekerültem munkahelyre, ahol sokáig hanyagoltak, mert nem beszéltem a nyelvet elég jól ahhoz, hogy szórakozni lehessen velem járni. De volt azért egy-két ember, aki nem adta fel a harcot, különösen az, akivel egy projektre kerültem. Egy fél év-egy év alatt hihetetlenül felhozta a nyelvtudásomat az, hogy minden nap 6-8 órán keresztül minden input németül jött, és nekem is németül kellett helyt állnom.

Jelenleg mivel foglalkozol, elegedett vagy-e?
Jelenleg szoftverfejlesztőként dolgozom, próbaidős vagyok, egyelőre még vállalkozóként. Elégedett vagyok, de azt hozzá kell tennem, hogy amikor elmesélem, hogy mennyi munkám van, otthon mindenki szörnyülködik, hogy itt mennyit kell dolgozni, és hogy munkamániás lettem. Nem, nem lettem. Szeretem, amit csinálok, de itt tényleg kell dolgozni.

Mennyire különbözik a német mentalitás a magyartól?
Pfff.. ez egy nehéz kérdés. A németek szerintem zárkózottak és hidegek, és remélem, senki nem veszi ezt most előítéletnek. Nekem kereken egy német barátom van, igaz volt még kettő az évek során, de ahogy jöttek, úgy el is mentek. Segítőkészek és távolságtartóak. A németek maguk is elismerik egyébként, hogy hidegek és ezen változtatni kéne. Szóval a kérdésre a válaszom: nagyon sokban. A legjobban attól szenvedek, hogy kevés barátom van. Én hozzá szoktam otthon, hogy megválogassam a barátaimat, hogyha valakit a barátomnak nevezek, az tényleg az legyen. Ezzel nem azt akarom mondani, hogy a németek nem jó emberek, dehogyis nem! Csak nehezebb ezt kihámozni a "falak" mögül. Jó emberek mindenütt vannak, és ha kicsit objektívebben bekukucskálok a dolgaim mögé, azt kell mondjam, hogy Magyarországon leéltem bő 20 évet, és van x barátom, itt meg leéltem eddig 3-at, és csodálkozom, hogy nem vagyok tele jó barátokkal? Azt hiszem, a kívánság érthető, de az elvárás és az összehasonlítás nem jogos....

Említs meg néhány dolgot a külföldi munka előnyeiről és hátrányairól.
Segítőkészség. Ahol otthon dolgoztam, ment a könyöklés, kitúrni a másikat, megalázni, megmutatni neki, hogy én vagyok a jobb, az erősebb stb. Ment a nyalás, ment a hatalommal való visszaélés. Ez itt is biztos megvan, csak sokkal kevésbé. A közvetlen főnökömmel leültem a múltkor beszélgetni, hogy most akkor nekem lesz a cégnél teljes állásom, vagy nem. Látta, mennyire nyugtalanít a téma, ezért másnapra rendezett egy megbeszélést a nagyfőnökkel, hogy megnyugtasson. Természetesen a pénz is sokat számít. Ha az ember dolgozik, egész nap, ehhez még "könyökölnie" és "nyalnia" is kell, és akkor is olyan fizetést kap, amiből nem telik az álomnyaralásra, ahol legalább kipihenhetné magát, hanem csak mindig azt hallja, hogy kormány jön, kormány megy, és mindegyik ígéri, hogy jobb lesz, az nem egy felemelő érzés. Sokkal szívesebben dolgozik az ember, ha nem kell könyökölni, aránylag megbecsülik a munkáját, és annyira legalább megfizetik, hogy ne kuporgatni kelljen, hanem körbejárhassa a világot, vagy kinek mi a fontos. Persze, ehhez keményen kell dolgozni is!
Nem is beszélve arról, ha az ember nem veheti ki a szabadságát, vagy potenciális "gyerekszülő-korú"-nak nézik. Én 27 vagyok, még senki sem kérdezte meg, hogy akarok-e gyereket. Ez egy olyan országban, ahol az apuka is elmehet gyes-re nem akkora téma. Hátrány? Ja, hát először is az, hogy munkavállalási kell, bár ez lassan a süllyesztőbe megy. Ennek megfelelően az ember "problémás" kategóriába eshet. Ezen kívül semmi nem jut eszembe...

Szorosabb barátságot sikerült-e németekkel, más nemzetuekkel esetleg magyarokkal kötni?
Más nemzetiségűekkel igen, magyarokkal igen, és németekkel is. Legalábbis azzal az egy-szál eggyel mindenképp. De korábban is voltak más németek is, főként, mióta jobban beszélem a nyelvet, és én is nyitottabb vagyok. Csak aztán távol kerültünk egymástól térben.

Mivel töltöd a szabadidod kint?
Egészen sok mindent csinálok, amit otthon nem tettem. Például megtanultam falat mászni, vagy elutaztam egy-két helyre, ahová otthonról sosem mentem volna. Ezen kívül olyasmiket, amiket otthon is. Zenélek, sportolok, mozi, barátok olvasás, ilyesmi.

Tartod-e a kapcsolatot Magyarországon maradt családtagokkal, barátokkal? Milyen módon?
Természetesen tartom. Skype. Email. Igyekszem meghívni őket, és én is néha hazamenni.

Szoktál-e hazajönni Magyarországra? Milyen módon és milyen gyakorissággal?
Az egyetem alatt rendszeresen jártam. Mivel ennek még nem rég lett vége, nincs kialakult szokás. Karácsonykor mindenképp. Szeretnék még legalább egyszer, nyáron. Én már minden utazási formát kipróbáltam, busz, vonat, más kocsijával, bérelt kocsival és repülővel is.

Meddig tervezed a kint tartózkodást?
Nem tervezek hazaköltözni. De nem tudom, mit hoz az élet. Azt sem terveztem, hogy kijövök. Pláne nem, hogy Németországba.

Mit tanácsolnál a most kiindulást tervezőknek?
Tanulják meg a nyelvet és készüljenek fel, hogy nem lesz egyszerű, de nem is lehetetlen. Van, akinek könnyen összejön, és van, akinek nem. Legyen A, B, C és D terv, és sosem szabad kétségbe esni. És gondolkozni, mit és hogy lehetne. Nem olyan bután és naivan csinálni, mint én, hogy ó szoftverfejlesztő, azonnal kap állást. Ez itt nem a Kánaán, és az embernek mindenütt meg kell dolgoznia a beilleszkedésért. De ezzel nem azt akarom mondani, hogy élet-halál harc. Nem kell félni, okosnak kell lenni. Viszont ha valaki úgy jön ide, hogy azt gondolja, semmi meló, sok pénz, az könnyen csalódni fog. Hogy ki milyen hihetetlen összegekkel tért haza, és vett Balaton parti villát, azt csak akkor hiszem, ha látom. Persze, az sem lehetetlen, de szerintem az otthon könnyebb...

Köszönöm, hogy időt szakítottál ránk, sok sikert neked.

Te is megosztanád egy interjúban németországi terveidet, kijutásod-boldogulásod esetleg kudarcod történetét? Itt léphetsz kapcsolatba velünk.

Irány Németország! A németországi magyar portál.