Nyugdíj kérdések

Több
12 éve 5 hónapja #8514 Írta: forsterh
forsterh válaszolt a következő témában: Nyugdíj kérdések

Szervusz Kedves DEKOTEXT !

Nagyon szépen köszönöm a mindenre kiterjedő, elemző szintű válaszadásodat.
Hogy miért ennyit kerestem Magyarországon - egyébként munkám után aranygyűrűvel is jutalmazott erdészként,- azt talán a feletteseimtől kellene megkérdezni, de talán még nem is ők a hibásak, mert az én munkakörömben a kollégák is hasonló fizetési kondíciókkal rendelkeznek. Az egész rendszer ennyire árazta be, értékelte a cég felé nyújtott munkánkat. Ez egy mai realitás otthon ebben a munkakörben, középfokú szakmai technikusi végzettség mellett. És mivel ahogy Te is írtad a ledolgozott évek mellett az utolsó évek átlagkeresete is nagyon beszámít az öregségi nyugdíj megállapításánál, ezért magától jött a következmény hogy lépni kellett, ha normálisabb nyugdíjösszeggel akarok számolni öregségemre. Így legalább elértem azt, hogy az otthoni átlagkeresetem adatai a nyugdíjkorhatár eléréséig nem csökkennek, az újonnan meghozott módosító rendelkezések hatásai nem érvényesülnek rá, mert az már egy megtörtént esemény, ami a jelenben már Magyarországon nem folytatódik.
Nem vagyok én elszállva az igényeimmel és dolgozni is mindig szerettem és itt Németországban sem kell nekem más, csak amiért tisztességesen megdolgozom és a munkaviszonyom után megillet, mert ez ha német szemmel kevés is, de a magyarországi viszonylatokhoz mérten mindig háromszor több, mint amit otthon kaphatnék.
És ha a nyugdíjam úgy fog összeállni, hogy a ledolgozott 40 évem után a Magyar Állam, az itt ledolgozott további éveim után pedig Németország fog helytállni sincsen semmi probléma, csak én azt szeretném, hogy itt Németországban 65 éves koromban menjek el először nyugdíjba, függetlenül attól, hogy ezt Magyarországon már 62 éves korban már megtehetném.
Még egyszer megköszönöm az értékes hozzászólásaidat, sokat tanultam belőle!

Üdvözlettel forsterh

Das Leben ist schön, wenn du es leben kannst!

Kérjük, hogy Belépés vagy , hogy csatlakozhass a beszélgetéshez!

  • DECOTEXT
  • DECOTEXT profilkép
  • Nem elérhető
  • Platinum Member
  • Platinum Member
  • Messziröl jött ember túl késön ér ide!
Több
12 éve 5 hónapja #8515 Írta: DECOTEXT
DECOTEXT válaszolt a következő témában: Nyugdíj kérdések

Pontosabban utána néztem. A nyugdijkorhatár lépcsőzetesen emelkedik 67 évre. Nekem még 65 év és 6 hónapot kell dolgoznom (56-os vagyok), akik később születtek azoknak többet (67 éves korig lépcsőzetesen emelik) akik pl. 54-ben születtek azok 65 évesen mehetnek itt nyugdijba. Van lehetőség a korábbi nyigdijazásra is, de drasztikus levonásokkal!

A kiszámítás (rövidtve) kb. így megy. Minden munkában töltött év után pont jár. Kiszámitják az adott év átlgakeresetét, s egy 1 pont. Ha kevesebbet keresel mint az átlagos, akkor kevesebb pontot, ha többet, akkor több pontot kapsz. PL: mondjuk idén 2000€ az átlag, ez 1 pont. A kereseted azonban csak 1500€, akkor csak 0,75 pontot kapsz 2011-re, ha 4000€ a kereseted, akkor 2 pontot kapsz..... mivel a járulékaid is ehez alkalmazkodnak. (Ebből tevődnek össze a pontok, ami alapján majd a nyugdijadat kapod.) A magyar időszak után is kapd a pontokat, de az ottani kereseted után. (Fizetni azonban erre nem fog a német állam csak mint évek számítnak!)

Ezért fontos a kereset is, nem csak a munkában elücsörgött évek! Ha most házmester vagy és mondjuk az idei átlag kereset 2500€, de Te csak 1250€-t keresel akkor a 2011-es évre csak 0,5 pontot kapsz. Ha majd nyugdijas leszel akkor megint kiszámitják az átlagkeresetet, s a ősszponjaid alapján fizetik neked a nyugdijat! Sajnos azt nem tudom, hogy X összpontszám alapján, hogyan számolják a nyugdijat a végén, mert ezzel állandóan trükköznek. Mi már harmadszor kaptunk értesitést a változásokról az utóbb 5 évben!


Pontosan ezért a fair (!) rendszer miatt, nagyon sokan kötnek külön, kiegészítő biztosítást, vagy nagyobb cégeknél (Pl.BMW, VW) benne vannak egy céges külön nyugdijrendszerben is. (A VW-nél nem ritka a 2000-2500 eurós nyugdij egyszerű szalagmunkásnál.) A hivatalos nyugdij a keresetedtől függ az évek viszonyában. Ha itt mint magyar nyugdijas 62 évesen dolgozol, lehet, hogy már nem fogja megérni a végösszeg szempontjából, mert az adót és a járulékokat az összejövedelmed alapján számítják majd ki!

Esetedben kedves Forsterh, lehet, hogy eléred majd a minimálnyugdijat a 9 éves munkaviszonyoddal, de feltétlenül ügyelj arra, hogy ha EU nyugdijat kapsz akkor otthonról meg fogják küldeni az adatokat!

DCT
A következő felhasználók mondtak köszönetet: forsterh

Kérjük, hogy Belépés vagy , hogy csatlakozhass a beszélgetéshez!

Több
12 éve 3 hónapja #11473 Írta: Szilvi
Szilvi válaszolt a következő témában: Nyugdíj kérdések

Szeretném a segítségeteket kérni. Sok helyen, sokféle szempontból írtatok már a nyugdíjról, azonban két kérdés merült fel bennem, melyre nem találtam sehol választ.

1.) DCT leírta, milyen módon számítják ki a nyugdíjat, sőt azt, hogy a nők és a férfiak hány évesen mehetnek nyugdíjba. Legtöbbünk azonban idősebb korban indulunk ki, ezért nem biztos, hogy 20-30 évet fogunk kint dolgozni. Tehát szeretném megtudni, hogy van-e minimális biztosítotti viszony, mely után jár már minimális nyugdíj kint, illetve azt is szeretném megtudni, hogy ez mekkora összeget jelent.
2.) Általános összefoglalót olvastam arról, hogy özvegyi nyugdíj kinek jár ( nagy és kis özvegyi nyugdíj) , annak mekkora lehet az összege ( 50 és 25 %), azonban nem tudom, hogy az özvegy ezt élete végéig kapja-e kint, vagy csak egy évig jár, mint Magyarországon. ( Pár kivételtől eltekintve, ahol 180 hónapig jár)

köszönöm

Kérjük, hogy Belépés vagy , hogy csatlakozhass a beszélgetéshez!

Több
12 éve 3 hónapja #11502 Írta: zigeuner
zigeuner válaszolt a következő témában: Nyugdíj kérdések

Na ezt csinálom én. Vasárnap indulok, meló Münchenben, itthon már 1 1/2 éve nyugdíjas vagyok, van már 6 év német nyögdíjam is az NDK-s évek után. Rentenbescheid már kézbe. Na ezeket még feljavítom kicsit. Van még 4 évem és jöhet a német nyögdíj is. Az asszpny német, úgyhogy valószínű kinnt is ragadunk.

Kérjük, hogy Belépés vagy , hogy csatlakozhass a beszélgetéshez!

Több
12 éve 3 hónapja #11503 Írta: kisne
kisne válaszolt a következő témában: Nyugdíj kérdések

Sok sikert neked ;) Látod azért a nyugdijjas évek előtt is van remény kint dolgozni :blush:
Az őregeket is :blush: megbecsülik , és lehetőségük van még dolgozni.
Üdv.Terézia

Kérjük, hogy Belépés vagy , hogy csatlakozhass a beszélgetéshez!

Több
12 éve 3 hónapja #11504 Írta: zigeuner
zigeuner válaszolt a következő témában: Nyugdíj kérdések

Öreg ? Ki itt az öreg, grins hihihi :)

Kérjük, hogy Belépés vagy , hogy csatlakozhass a beszélgetéshez!