Autószerelés

Több
12 éve 3 hónapja #10772 Írta: kelemen73
kelemen73 válaszolt a következő témában: Autószerelés

Sziasztok!
Köszönöm mindenki válaszát, csak megerősítettek minket abban amit már eddig is tudtunk. Már az is hihetetlen volt számunkra, hogy 1,5 nap alatt 50 munkaórát dolgoztak a kocsin az első javítás alkalmával, de ez a mostani árajánlat... :angry:
Pénteken voltam az ADAC-nál, megadták az ügyvéd telefonszámát, ahol beszélhetek vele időpont ügyében (szerencsére Frankfurtban van). Szóval hétfőn reggel még próbálok egy mail-t küldeni a Renault-nak, hogy mire jutottak, persze említem már nekik a jogi út lehetőségét is. És ha nem jutunk dűlőre, akkor irány az ügyvéd.
Kedves Decotext! Persze, hogy magyar rendszámú az autónk, a párom csak november elején jött ki dolgozni, először a lehetőségeket akartuk felmérni (milyen a munkahely, hogyan boldogulnánk kinn), és majd utána akartunk belevágni ilyen nagyobb jelentőségű -és drágább- dolgokba. Úgy tűnik a páromnak bevált a munkahely és februártól már én is dolgozom, tehát a "sors" lehet hogy arra irányít már most bennünket, hogy lépnünk a kérdésben. Ja, és amikor 4 éve vettük még nem igazán volt tervben a külföldi élet :) A párom Opel párti, de amikor kellett az autó, arra sajna nem futotta, csak egy diesel Clio-ra. :(
Kedves "nagyberci"! Ne erősítsétek meg bennem azt, hogy ennyire "magyar-lenyúlósak/ellenesek" idekinn - ezért is örültem Éva hozzászólásának :) - eddig csak pozitív tapasztalataink voltak (a szállásunk nagyon jó és szerintem jutányos, a bankszámlát a páromnak gyorsan és precízen nyitották, leendő munkahelyemen is korrektek voltak...stb). Bár a 2. szervíznek küldött e-mailem esetében már én is elgondolkodtam azon, hogy odaírom a levél aljára, hogy "magyar vagyok, nem h*lye".
A számítógépes hibafelmérést már az ADAC-osok is megcsinálták, akkor állítólag nem jelzett semmi elektronikai hibát, de azt hiszem azért a szervízben illenék ezzel kezdeni ezeknél a "modern" autóknál. Bár nem vagyok szerelő, de azt hiszem ezt ezért találták ki. :whistle:
Kedves Éva! Sajnálom, hogy már Te is megjártad szervízzel, de remélem ez azért nem általános idekinn. Azt tudom, hogy a "kétkezi" munkát itt meg kell fizetni, ezzel nincs is semmi gond. De ha kifizetek valamiért 1000 €-t - azt hiszem ez azért nem csak nekünk sok pénz -elvárhatom érte a minőségi munkát.
Vagy miért nem voltak alaposabbak az első esetben, megtalálják a tényleges hibát és akkor azt mondja, hogy 1800-2000 EUR, de azért megcsinálja az autót. De jelen esetben egy nagy lenyúlásnak tűnik a dolog. :evil:
És bár én harcolok az igazamért, azért az is jó lenne, ha minél hamarabb kész az autó, mert az ünnepekre haza szeretnénk menni és még Pesttől is jó 100 km-re lakunk.
Bocsánat, hogy kicsit hosszúra sikerült a hozzászólás, legközelebb igyekszem majd visszafogni a "szómenésemet" :cheer:
Szép havas hétvégét!
Eszter

Kérjük, hogy Belépés vagy , hogy csatlakozhass a beszélgetéshez!

Több
12 éve 3 hónapja #10775 Írta: kelemen73
kelemen73 válaszolt a következő témában: Autószerelés

Kedves Decotext!
Idézet az 1. számlánkból, bár nem szó szerint :
Fehlermeldung,Einspritzanlage prüfen: 7 Std * 9,00 €
Kraftstoffleitung ausbau-einbau: 31 Sts * 8,50 € + 9 Std * 8,50 €
Kraftstofffilter austausch: 3 Std * 8,50 €
Dieselfilter 1 * 58,89 €
Leitung Ca19 1 * 205,34 € + 1 * 139,43 €
Mindez még megfejelve a 19 % Mws-ral (Gesamtbetrag:990,27 €)
Na erre akar még közel 2000 €-t elkérni, amiben benne lenne megint 63 €-ét egy teljes átvizsgálás (vollst. überprüfung) :evil: Akkor a múltkori mi volt? :angry:
Ezeket azért írtam le, hátha valakinek mond valamit és elmondaná róla a véleményét (azért írtam oda az órákat is). Azt tudom, hogy neked Kedves Decotext van rálátásod ilyen dolgokra (is) :)

Kérjük, hogy Belépés vagy , hogy csatlakozhass a beszélgetéshez!

  • DECOTEXT
  • DECOTEXT profilkép
  • Nem elérhető
  • Platinum Member
  • Platinum Member
  • Messziröl jött ember túl késön ér ide!
Több
12 éve 3 hónapja #10780 Írta: DECOTEXT
DECOTEXT válaszolt a következő témában: Autószerelés

Idézet az 1. számlánkból, bár nem szó szerint :
Fehlermeldung, Einspritzanlage prüfen: 7 Std * 9,00 €
Ez műszerrel 10 perc alatt meg van! Ha ez nekik 7 óra hossza alatt sikerült akkor valószinű, hogy a szomszéd hentes csinálta.....(Van egy kis kütyü, ma már szinte minden tipusú kocsihoz. Ez a laptop szerű izé, egy szélesebb dugasszal csatlakozik a kocsi elektrinikájához, és kiolvas minden. A süritési adatoktól kezdbva a vákum és egyéb értkeken át a gyujtáspontig MINDENT. Még a rádió kodját is ki tudja némelyik tipusnál a kütyü olvasni! Ezzel át is lehet rpogramozni pl a riasztót vagy az ablakemelőt. Ez gyakorlatilag pár perc, de ha hosszabb ideig is tart (mondjuk 1 óra a szetekkel) akkor sem egy egésznapos művelet
(7 óra?? Ezek garantálom, hogy piknikeltek is közben!)

*************************************************
Kraftstoffleitung ausbau-einbau: 31 Sts * 8,50 € + 9 Std * 8,50 €
Ehez nem tudok most hozzászolni a renaultnál, de soknak tünik nagyon! 31+9 óra alatt egy kolplett kocsit szét lehet szedni, vagy összerakni! Ez öt nap 8 órás munkaidővel!!
*************************************************
Kraftstofffilter austausch: 3 Std * 8,50 €
Ez rablás. Ez mi a tank és a injekciós rendszer között van. Még egy ferráriban is kicserélem fél ora alatt!
************************************************
Dieselfilter 1 * 58,89 €
Ez meg a pofátlanság teteje! Az előbb azt irja hogy "Karftstoffilter austausch" most meg Dieselfilter" és az előbb 3 óra alatt csinála meg? Még nemesfémből sem kerül ennyibe! 8 € legfeljebb és beteszem 5 perc alatt, pedig nem ismerem a renaultot motorikusan!
LINK>> RENAULT DIESELFITLER

Leitung Ca19 1 * 205,34 € + 1 * 139,43 €
Mindez még megfejelve a 19 % Mws-ral (Gesamtbetrag:990,27 €)
Na erre akar még közel 2000 €-t elkérni, amiben benne lenne megint 63 €-ét egy teljes átvizsgálás (vollst. überprüfung) :evil: Akkor a múltkori mi volt? :angry:
Ezeket azért írtam le, hátha valakinek mond valamit és elmondaná róla a véleményét (azért írtam oda az órákat is). Azt tudom, hogy neked Kedves Decotext van rálátásod ilyen dolgokra (is)

Feketével beirtam a dologokat! Bocs' de téged nagyon megszivattak! Szerintem a számlával együtt azonnal fordulj egy ügyvédhez és jelentsd fel őket!

DCT
A következő felhasználók mondtak köszönetet: kelemen73

Kérjük, hogy Belépés vagy , hogy csatlakozhass a beszélgetéshez!

Több
12 éve 3 hónapja #10781 Írta: trosztg12345
trosztg12345 válaszolt a következő témában: Autószerelés

Szia Eszter,

sok kérdést tennék fel a helyetekben a szervíznek:
1. hova tudtak 19 méter gázolajvezetéket beépíteni ? :) ez nem egy nyerges vontató !
2. kraftstofffilter = üzemanyagszűrő, 3 óra a csereidő ? ha nem gyorscsatlakozóval van szerelve, akkor sem tart tovább fél óránál :(
3. injektion fault valóban elektronikai gond szokott lenni, de persze lehet üzemanyagellátási gond is mivel dízelről beszélünk. De ezért üa. csövet cserélni ? Minek ? Ki volt lukadva ? El volt tömődve, vagy mi ? :( Egy 4 éves autón ? Totál értelmetlen. Ja és lehetetlen !!!
4. Most meg vízpumpát akar cseréltetni ? Minek ? Mi köze a vezérléshez, elektronikához, stb. Semmi. Vezérműszíj hajtja és kész.
5. Üa. vezeték csere 40 óra összesen ????????????????!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!! Az a kb. 6-7 méter? Nevetséges.

Egyértelműen átvertek szerintem benneteket. Nincs az az idióta szerelő, aki egy 4 éves kocsin üa. vezetéket cserél, hacsak nem karambolos az autó stb. Papíron persze lehet, de hogy valójában nem az tuti. Az üzemanyagszűrő cserét sem értem, Renault-nál - ha jól tudom - 120.000 km-nél kell először cserélni vagy 6 év után ! Gondolom ennyi nincs még az autótokban 4 évesen.

Decotext-nek pedig abban nincs igaza, hogy azért van, mert francia, mert Renault !! :) 2003 óta Renault-jaim vannak, családban is az van, kolléga is azt vett /Scenic/ stb. Soha egyikkel sem volt még gond !!! Mellesleg tavalyelött francia autó lett az ADAC felmérésében a legmegbízhatóbb autó az egyterű kategóriában. :))

Kérjük, hogy Belépés vagy , hogy csatlakozhass a beszélgetéshez!

  • DECOTEXT
  • DECOTEXT profilkép
  • Nem elérhető
  • Platinum Member
  • Platinum Member
  • Messziröl jött ember túl késön ér ide!
Több
12 éve 3 hónapja #10784 Írta: DECOTEXT
DECOTEXT válaszolt a következő témában: Autószerelés

trosztg12345 írta: Decotext-nek pedig abban nincs igaza, hogy azért van, mert francia, mert Renault !! 2003 óta Renault-jaim vannak, családban is az van, kolléga is azt vett /Scenic/ stb. Soha egyikkel sem volt még gond !!! Mellesleg tavalyelött francia autó lett az ADAC felmérésében a legmegbízhatóbb autó az egyterű kategóriában.

Egy cseppet figyelmetlen voltál! Én szinte mindig a crash-testekre hivtam fel a figyelmet, hogy ezeket a kocsikat is csak a saját kategóriájában tesztelik! Ezért irtam hogy nagyobb kocsi jobb. (Emlitettem a toyota avensis 11 airbagét is ami előttem is titok, hogy hova lehet ennyit beépíteni! A senic jól néz ki.... de akkor is kis kocsi marad, ha keveset kell javítani!

[img size=300x180]i.auto-bild.de/ir_img/7/9/5/4/3/8/Renaul...31999edc7d2f7742.jpg[/img]
Akkor már inkább Latitude Grandtour V6 dCi mint ez.....

DCT

Kérjük, hogy Belépés vagy , hogy csatlakozhass a beszélgetéshez!

Több
12 éve 3 hónapja #10795 Írta: Szilvi
Szilvi válaszolt a következő témában: Autószerelés

Szia Eszter,

sok választ kaptál, de az alapkérdésedre, mely szerint hogy létezik, hogy 50 óra szerepel a számlán, holott a valóságban 1,5 nap alatt szerelték meg az autódat eddig nem olvastam választ.

Nos, minden szervízben van egy olyan program, mely az adott országban érvényes szerelési-fényezési és egyéb , az autójavításhoz szükséges normaórákat, alkatrészárakat stb gyűjti egy helyre. A program minden alkatrészre, feladatra, vagy részfeladatra ad időt és árat. Külön-külön lehet beállítani a szerelés, az elektromos szerelésre, a fényezésre stb a munkaórák díjait. ( A program ennél jóval több részből áll, a sort tehát folytathatnám, de a lényeg az, hogy a felhasználó csak rábök egy-egy alkatrészre, és arra, azt milyen módon ( csere,felújítás, részleges felújítás stb) kívánja javítani vagy javította meg. Magyarországon én két ilyen átfogó programot ismerek, az egyik az Audatex ( a biztosítók 90 % ezt használja) a másik az Eurotax rendszer. Maga a program egyrészt tartalmazza az össze Magyarországon forgalmazott autót azok típusait és altípust ( felszereltségük alapján különválasztva), így tartalmazza azok robbantott ábráit, másrészt az alkatrészek árait, továbbá egy-egy művelet során szükséges időket. Tehát egy-egy alkatrész bejelölésével automatikusan adja a cserélésre szánt időt a gép.

A Te esetedben is ez történt, a gyártók képviselői által meghatározott normaórák alapján készült a számla, mely köszönő viszonyban sincs a tényleges időráfordítással.
Én mindenképpen rákérdeznék arra, hogy ha 10 óra alatt ( 1,5 nap) végzett a szervíz, akkor miért 50 óra szerepel a számlán. Ez az egyik dolog, amit semmilyen módon megmagyarázni nem fognak tudni. A többi "hiba" csak ráadás.

A másik, melyről szintén itt volt szó a számítógépes tesztelő program.

Volt alkalmam több esetben használni ilyen programot, bár én a VW -Opel vonalat ismerem.

Egy-egy hibakódolvasás nem tart tovább 10 percnél, kezdve a összekapcsolástól egészen a teszt lefuttatásáig. Tény, több különféle tesztlehetőség van, ugyanakkor a hiba önmagában kizárja azt, hogy ezek mindegyikét futtatni kelljen. Így összességében 3-4 teszt lefuttatása elegendő ahhoz, hogy a valódi hibát a szerelő kiszűrje.

A mai modern autókban azonban néha az is elegendő, ha egy teszt után az ember a kocsi "agyából" kitörli a hibakódo(ka)t, és az autó a nélkül, hogy bármilyen alkatrészt kicseréltek volna, prímán fut tovább. De ez a ritkább.

E nélkül a program Nélkül nem tud a szerelő dolgozni, s ennek minden esetben nyoma kell legyen. Én mindenképpen kérném, hogy az első javítás során készült teszteredményeket legyenek kedvesek megmutatni. Amennyiben azzal nem rendelkeznek, akkor mi alapján javítottak? Hasraütésszerűen ? Ezt kétlem.
A következő felhasználók mondtak köszönetet: Gergoo, kelemen73

Kérjük, hogy Belépés vagy , hogy csatlakozhass a beszélgetéshez!