Elnémetesedünk

Eva10 írta: Szia Decotext!Hat ha voltal szegeny, akkor vegkepp nem ertem, miert szolod le a sporolos megjegyzeseket - nemcsak az enyemeket.Egyebkent szerencsere nyomorba es sem eltem, csak szegeny voltam.Önbizalom szükseges termeszetesen, anelkül nem megy. Es lehetseges az ujrakezdes, de ma Magyarorszagon nagyon nehez, Csak ismetelni tudom, hogy probald meg, ha annyira javaslod. Nemcsak penz kerdes.szia:Eva.

Szerintem valamit félreértettél! Én nem szólom le azokat akik spórolnak! Csak megemlitettem, hogy nekünk már nem kell ezt tenni! Azt sem mondtam, hogy otthon az újrakezdés könnyü! Csak ez jutott el hozzád? Azt hajtogatom állandóan, hogy sem itt, sem otthon nem könnyü lépni s az egész életünket átszarvezni, DE NEM LEHETETLEN ez otthon sem!
Semmit nem javasoltam, s csak azoknak szóltam, akik nyelvismeret, szakmai képzettség és pénz nélkül indulnak el külföldre! Ennél az otthoni újrakezdés is jobb és könnyebb! Ha van elég pénzed, akkor bármit elérhetsz! Jobb kórházba mehetsz, jobb orvoshoz kerülhetsz, jobb dolgokat vehetsz és jobb körülmények között élhetsz, söt céget is alapithatsz! Aki ezt nem ismeri fel a mellet elmegy az élet! Pontosan a volt szegénységünk adta nekünk az impulzust az újra és a jobb kezdéshez, s nekünk is jó 10 évig tartott amig elértünk oda, ahol ma vagyunk, de soha nem lebegtünk valamilyen fiktiv elérhetetlen álmok között! Az egész lépésröl, lépésre ment elöre!

Szia Decotext!

Igy, hogy tisztaztuk, mar ertem, es egyetertek.
Gondolom, egyikünk iogy fejezi ki magat, masikunk mashogy, ebböl adodhat a felreertes. Bocs, ha felreertem, de ha nem kerdezem, nem tudod, mit nem ertek vagy felreertek...
Köszönöm a valaszt.

szia:
eva

Eva10 írta: Szia Decotext!Igy, hogy tisztaztuk, mar ertem, es egyetertek.
Gondolom, egyikünk iogy fejezi ki magat, masikunk mashogy, ebböl adodhat a felreertes. Bocs, ha felreertem, de ha nem kerdezem, nem tudod, mit nem ertek vagy felreertek...
Köszönöm a valaszt.szia:eva

Tudom, hogy gyakran ad okot a stílusom a félreértésre, pedig a lehető legnagyobb jóindulattal írom a dolgokat! Senkit nem akarok kioktatni, de a mi példánk az lehet minta! Azért vagyok ennyire meggyőződve az igazamról, mert mi mindent végig csináltunk, s a szakmanélkliségből, s a szegénységből, egy viszonylagos jólétbe, hosszú volt az út, de megcsinálható. A lényeg szerintem mindenkinél az, hogy idősebb korára gondtalanul és jól élhesse le a maradékot! Ehez viszont hozzá kell fogni, s nem csak várni, hogy történjen már valami!

Szerintem a topic pontosan leirja a cimével, hogy történik velünk, akik hosszabb ideig kint élünk a BRD-ben. A mostani pár (vitás) hozzászólásomra azonban gyakran kaptam a "nem élsz itthon, nem ismered a helyzetet" választ, amit végsö ellenérvként hoztak fel a válaszadók! Persze, ez csak a leegyszerüsitése a dolgoknak! Természetesen az ember folyamatosan átalakul egy diegen országban, hacsak nem egy parhuzamos társadalom tagja, mit itt a BRD-ben egy része a törköknek. Németül ez a "Pregug". Itt természetesen a "domborúnyomás"-ra gondolok, hanem a táradalmi és gazdasági kényszer gyakorlatilag rányomja az emberre a "bélyeget"! Otthon is távolodnak az ideális iránytól, igy a szakadék egyre nagyobb lesz! 22 év alatt családunk úgy átalakult, hogy ma már nagyon nehéz a kommunikáció az otthoniakkal! Pláne, hogy mi nem tudjuk elfogadni az állandó mások hibáztatását amit az ember ma otthon hall! Mindeki és minden hibás abban, hogy rosszul élnek az emberek, csak ök maguk nem! Az állam, a politika (ha bal, ha jobb) a gazdasági válság, az USA, a bankok, stb. Minden, s mindenki, csak az "elszenvedöje" nem tehet semmiröl!

Furcsa: ismerösöm kamionos, de munkanélküli. Már az 5. cég "szúrt ki vele", vagy nem kapott bért, vagy valami gixer volt az úton amiröl nem tehetett, vagy nem kapott szabit, vagy kevés volt a pénz, vagy, vagy, vagy,...miközben évente 3x, 4x volt táppénzen (hetekig!), mert "annyira beteg volt"! Mindig más a hibás, ha valami van, s ez ma országosan igaz! Ezért nem értjük már egymást, mert mi itt megszoktuk, hogy mi magunk felelünk magunkért, s nem másoktól várjuk a problémák megoldását!!

Nos, én itt élek, ugyanakkor gondolkodásmódom mindig is másmilyen volt, mint az itthon lakóknak. Az alábbi beírást nem ide szántam, hanem egy másik topic-ba, ugyanakkor "hajaz mindarra," amit DCT előttem írt:

"Ha Te eladod magad olcsón, akkor annyit is érsz, és így is kezelnek! "

Megerősítem ezt az állítást, pedig én itthon élek.

11 évvel ezelőtt, amikor a kisfiam 2 éves volt, előre gondolkozva elvégeztem saját költségemen egy felsőfokú tanfolyamot. Ez folytatása volt a korábbi, a munkám során megszerzett középfokúnak, azonban ezt a vizsgát már szakmai nyelvvel kiegészítve tettem le, mintegy felkészülésként a munkába való visszaállásra. A fiam születésekor Bp-ről Érd-re költöztünk, és én korábban Pesten a XIII. kerületbe jártam dolgozni. A cég - ahonnan szülni mentem - ugyan várt vissza ( mert időközben rájöttek, amit én csináltam azt egyedül senki nem tudta elvégezni - 4 alkalmazott ment el röpke egy év alatt a helyemről - , s a mai napig is két embert foglalkoztattak a munkakörömre : ) ) , de ezt már két gyerek és egy építkezés mellett vállalni nem akartam, ezért elkezdtem állást keresni.

Egy cég hirdetése felkeltette az érdeklődésemet, elmentem hát egy keddi napon az állásinterjúra. Azt a tájékoztatást kaptam, hogy pénteken hallgatják meg az utolsó jelentkezőket, és azt követő hétfőn, ha bejutok a következő fordulóra, hívni fognak.

Még aznap este !!!! csörgött a telefon és megkérdezték, hogy másnap!!! be tudnék-e fáradni, mert a cég másik vezetője is szeretne megismerni. Bementem, egyrészt tudtam, hogy kellek Nekik, mint egy falat kenyér , másrészt kíváncsi voltam az ajánlatukra.

Nos, a megbeszélt időpont előtt érkeztem meg 5 perccel ( kényes vagyok a pontosságra, ezt azonban a partnertől is elvárom) , majd a megbeszélt időpontot követő további 15 !!! perces folyosón való várakoztatás során volt szerencsém végighallgatni, hogy az általam megismert főnök, milyen stílusban beszélt az egyik alkalmazottal. Ezek a kis közjátékok ( 15 perces várakoztatás, és az alkalmazottakkal való bánásmód) rávilágított arra, hogy egy "rohadt almát" sikerült találnom.

Nagyon szívélyesek voltak amikor behívtak, majd pár perc után közölték, hogy 60.000,- Ft bruttóra gondoltak, és már másnap munkába is állhatnék. Külkereskedelmi bonyolító voltam 10 éves tapasztalattal, németül és angolul bonyolítottam mindent, és a szakmai dokumentáció a kisujjamban volt. A korábbi helyemen az ajánlatkéréstől a rendelésen át, a vámkezelésen, a bevételezésen keresztül a belföldi kiszállítások számlázásig mindent én csináltam + a főnököm adminisztrációit is, és még raktárkészlet nyilvántartása is az én feladatom volt. Pontosan felmértem a körülményeket, és tudtam, nem megfelelő a számomra amit ez a cég nyújtana, lévén az első tárgyalás során az is kiderült, ha árú érkezik, akkor annak kipakolását is meg kell várnom ( este ½ 8-8 mire indulhatnék haza), így felálltam, mosolyogva a kezemet nyújtottam, és megköszöntem azt, hogy rám gondoltak, de közöltem, nincs miről tovább beszélnünk, részemről lezártnak tekintem a dolgot. Mikor becsuktam az ajtót azt láttam, hogy a két férfi értetlenül néz egymásra.

Mikor az autóba beültem, kaptam egy telefont, hogy legyek kedves visszamenni, mert új ajánlatuk van a számomra. Mondtam, ne haragudjanak, de nem hiszem, hogy az az ajánlat, mit most tennének a korábbi fényében elfogadható lenne a számomra. Szavamba vágva közölte az úr, hogy további 10.000,- Ft-ot fizetnének, ha cserébe aláírnám, hogy 3 évig hasonló áruval foglalkozó céghez nem megyek el dolgozni.

Válaszom ez volt:

Ha 160.000,- Ft nettó fizetésig eljutnak a számolásban, továbbá évente 1 hónap szabadságot egyben és nyáron kiadnak a részemre, akkor, de csak akkor hívjanak. Elköszöntem, és letettem a telefont.

Ők nem hívtak többet, a következő munkáltatóm legnagyobb örömére.

Tehát én a saját bőrömön tapasztaltam 2001-ben, hogy mi magunk határozzuk meg az értékünket, és bár már egészen más területen dolgozom, de mára ebben a szakmámban is elértem, hogy a kisujjamban van minden.

Nem könnyű velem, mert nő létemre nyers vagyok, és kimondom azt, amit gondolok, nem kertelek és nem finomkodom, ennek ellenére szeretnek velem dolgozni, mert tudják, mit tudok és mit nyújtok. .

A mai valóság az, hogy beleszoktunk a védőhálóba, ebben szocializálódtunk, ezt alapnak tekintjük, és bár 20 éve volt a rendszerváltás, de ez a fejekben az nem tudatosult, hogy egyetlen ember tartozik felelősséggel értem, az én magam vagyok. Ha családunk van, akkor a párunkkal együtt tartozunk felelősséggel nem csak egymás iránt, de ha vannak, akkor a gyermekeinkért is. Ezt kellett volna az elmúlt időben megtanulnunk, de erre csak kevesen jöttek rá. Azt nézik, hogy a másik milyen, holott Önmagukkal kellene foglalkozni. Azt nézik, hogy a másiknak mije van, holott irreleváns kellene lennie ennek, sőt azzal kellene foglalkozni, hogy Nekem mire van szükségem. Sokan azért vesznek új autót, TV-t, meg ki tudja még mit nem, belesodorva ezzel magukat az adósságba, mert a szomszédnak/kollégának vagy ki tudja kinek van? Közben elfelejtkeznek saját magukról...

_{Tegnap beszélgettem egy ismerőssel, aki hitelt vett fel, és szidta a bankot a magas törlesztőrészlet miatt. Mivel ismertem a körülményeket, megkérdeztem, ha akkor annak idején, amikor megvette az édesapja ingatlanát ezt nem tehette volna meg, mert a bank pl. nem adott volna kölcsönt a számára, ma mire is fizetné ki azt a pénzt, amit most a banknak fizet? Elgondolkozva annyit felelt: Albérletre, ami nem is az enyém. Nos, a kérdés az, az emberek miért nem akarják látni a realitást???? Ha hitelt veszek fel, az hosszú távú elkötelezettség, de a döntés az ÉN kezemben van. Senki sem áll mögöttem sodrófával, hogy "ITT ÉS MOST ÍRD ALÁ" ha aláírtam, az az én döntésem.}

Szilvi írta: .....Tegnap beszélgettem egy ismerőssel, aki hitelt vett fel, és szidta a bankot a magas törlesztőrészlet miatt. Mivel ismertem a körülményeket, megkérdeztem, ha akkor annak idején, amikor megvette az édesapja ingatlanát ezt nem tehette volna meg, mert a bank pl. nem adott volna kölcsönt a számára, ma mire is fizetné ki azt a pénzt, amit most a banknak fizet? Elgondolkozva annyit felelt: Albérletre, ami nem is az enyém. Nos, a kérdés az, az emberek miért nem akarják látni a realitást???? Ha hitelt veszek fel, az hosszú távú elkötelezettség, de a döntés az ÉN kezemben van. Senki sem áll mögöttem sodrófával, hogy "ITT ÉS MOST ÍRD ALÁ" ha aláírtam, az az én döntésem....

Nagyon köszönöm az expozédat! Már kezdtem beijedni, hogy csak ketten vagyunk Gergővel (Admin) akivel igy látjuk a dolgokat! Külön dijazom, hogy ezek a sorok otthonról jöttek! Nagyon kiváncsi lennék, hogy a többiek mit szólnak ehez!?
Mert nálad nem irhatják, hogy nincs még csak horzsolásod sem az otthoni életről!