Steuerklasse 3

Több
10 éve 1 hete - 10 éve 1 hete #35654 Írta: Athena1985
Athena1985 válaszolt a következő témában: Steuerklasse 3

Kedves Riffox!

A te esetedben ún. Nettolohnvereinbarung-ról van szó, azaz a szerződésben/megegyezés szerint fix havi nettó kereset és egy ingadozó (schwankende) bruttó kereset, melyet a 42d paragrafus értelmében a munkaadó kötelessége helyesen megállapítani és a megfelelő SZJA előleg (Lohnsteuer) valamint a járulékokat befizetni. Személy szerint nem tartom okos megoldásnak az ilyesfajta egyezséget, mert a munkaadó előre nem látható terhet vesz magára azáltal, hogy ha a munkavállaló életkörülményei netán megváltoznak (adóosztályváltás, adókedvezmények), akkor ezáltal a bruttó keresetet és a befizetendő terheket növeli/csökkenti, ami egy bizonytalan bruttó jövedelmet eredményez. Mindez természetesen legális, de igen ritka a fenti érvek miatt (is). A munkavállaló természetesen nem kötelezhető adóosztály váltásra, de jogszabály szerint az életkörülményeinek megfelelő kategóriát kell választania. Ez azonban nem jelenti azt, hogy automatikusan III-asba kell kerüljön, ha kettős háztartás és házastárs külföldön él! A munkaadónak nem felelőssége, illetve joga az adóosztály helyes megválasztása!

A közérthetőség kedvéért csatolok egy ide kapcsolódó linket/jogszabályt:

Vendégek elől rejtve. Jelentkezz be vagy regisztrálj a tartalom teljes megtekintéséhez.


Jogszabály:

Lohnsteuerrichtlinien R 39b.9


Vendégek elől rejtve. Jelentkezz be vagy regisztrálj a tartalom teljes megtekintéséhez.


Még egy érdekesség a precedens jog alapján a munkaügyi bíróság ide vonatkozó döntése:


Vendégek elől rejtve. Jelentkezz be vagy regisztrálj a tartalom teljes megtekintéséhez.


Remélem tudtam segíteni:)
A következő felhasználók mondtak köszönetet: Gergoo, gejza, riffox

Kérjük, hogy Belépés vagy , hogy csatlakozhass a beszélgetéshez!

Több
10 éve 1 hete #35657 Írta: gejza
gejza válaszolt a következő témában: Steuerklasse 3

De bizony DECO,
vannak esetek, amikor a nettó bérmegállapodás törvényes, pl. a magyarországi cégektöl kiküldetésben itt dolgozóknál (volt már itt erröl szó!). És mivel az így itt dolgozók java egy büdös szót nem beszél németül, mindent a cég intéz, az adóbesorolást, az adószám kiváltását stb. is. Ö fizeti be (jó esetben) a munkavállalót terhelö adóelöleget is és pont az a legnagyobb bajuk, hogy az esetleges adóvisszatérítést (bár igazából tényleg öt illetné, mivel az elöleget is ö fizeti be a polgár helyett) pont nem igényelheti vissza, mivel azt tényleg csak a polgár kaphatja meg. Ezért aztán sajátos (a neki kedvezö) szempontok alapján próbálja az adóosztályba sorolást optimalizálni. A dolgozóval meg aláírat minden papírt, hisz az úgysem ért belöle egy kukkot sem, vadabb esetekben meg aláírja helyette, az adóhivatal meg ugye nem írásszakértök testülete.
Valahol még fair "játék" is lehetne mindez, hiszen úgy egyeznek meg, hogy az illetö kap kézhez egy nettó "x" eurós órabért, (fizeti a cég a betegbiztosítását, adóelölegét, a magyar minimálbért, a szállását, a munkába járást ,söt évi "y" alkalommal a hazautazást is akár), cserébe a polgárnak gyakorlatilag semmi itteni hivatali/hatósági ügyintézéssel nincs gondja. Ha meg "mázlista", még párszáz euró adóvisszatérítést is kap az év elején.
A baj ott van, hogy a legtöbb cég itt is elkezd sumákolni, ha a dolgozó reklamál, akkor meg hamar otthon találja magát jó esetben otthoni minimálbéres "rendelkezési állományban", rossz esetben eleve csak a konkrét munkára kötnek vele szerzödést, így ha hazamegy, ki is van rúgva. A dolog másik oldala pedig, amikor a polgár elkezd hözöngeni, hogy ö csak 6-8 eurós (igaz nagyon nettó, de ezt elfelejti) órabért kap, a mellette dolgozó török (ám full bruttós német alkalmazott) meg pl. 13-at. Az már neki sem jut eszébe, hogy az viszont adózik, betegbiztosítást, nyugdíjat, stb. fizet, maga állja a lakbérét és saját pénzén jár munkába.
A konkrét esetnél persze én sem értem hogy jöhet ki 2000 eurós adóvisszatérítés az egyedülállóknál, utánfizetés meg a házasoknál, de gyanítom, hogy ott a cég valamit nagyon elbaltázott.
Tehát újfent látszik, hogy legjobb, ha a magad ura vagy, direkt alkalmazott a német cégnél, csakhogy ez sajnos jónéhány ezer embernek (ld. nyelvtudás teljes hiánya) nem alternatíva.

Milchreis wird super lecker, wenn man es kurz vor Ende der Garzeit durch ein saftiges Steak ersetzt.....
A következő felhasználók mondtak köszönetet: Athena1985, frukov, riffox

Kérjük, hogy Belépés vagy , hogy csatlakozhass a beszélgetéshez!

Több
10 éve 1 hete #35659 Írta: Athena1985
Athena1985 válaszolt a következő témában: Steuerklasse 3

Óh, igen, gondolhattam volna, hogy magyar cégek a hátrányból is előnyt kovácsolnak!:) Én csak az adójogi/munkajogi hátterét tudtam felvázolni, de amiről most gejza írt, elgondolkodtató és teljesen reális kép!
A sumákolással kapcsolatban meg eszembe jutott, hogy ha nagyon precízek akarnánk lenni, ez bűntethető (Strafbestand) és a német Strafrecht (büntető törvénykönyv) szerint Erpressung-nak (zsarolás? asszem) minősül.

www.gesetze-im-internet.de/stgb/__253.html

Persze ki az, aki belemegy egy dubios (kétes) jogi perpatvarba...ha már az anyagi vonzatát is figyelembe vesszük.

Kérjük, hogy Belépés vagy , hogy csatlakozhass a beszélgetéshez!

Több
10 éve 1 hete #35660 Írta: gejza
gejza válaszolt a következő témában: Steuerklasse 3

Szia Athena1985, megelöztél az elöbb a hsz.-eddel. De lám én is tudtam újat mondani adóügyben, ill. más megvilágításban megmutatni annak gyakorlati oldalát. :)
Hát bizony, volt "szerencsém" ebben a brancsban különbözö minöségben, de jó néhány évet lehúznom. A legutóbbi kirendeltségvezetöi pályafutásom is úgy ért véget, hogy még igazán el sem kezdödött, mivel többek között nem voltam hajlandó részt venni a cégtulaj magasröptü, ám mérhetetlenül szánalmas, söt szemét kizsákmányolói ténykedésében, jogilag/adóügyileg igencsak ingoványos terepen mozogva. Meg is kaptam a jutalmamat (ld. bérkinemfizetés, munkaügyi per, stb.)
Valszleg be is tudnám dönteni cégestöl, ha elballagnék a megfelelö hivatalba, de két dolog visszatart: én nem lehetek olyan aljas, mint ö és nem csak vele tolnék ki, hanem jónéhány alapvetöen tisztességes, de szorult helyzetü melósemberrel is. Akik még így is kerestek annyit, mint én (a ténylegesen megkapott pénzt így utólag visszaosztva), persze havi 200+ munkaórával. Ez van. Az élet nem habostorta (néha, gyakran, kinek-kinek hogy jut... :laugh: )

Milchreis wird super lecker, wenn man es kurz vor Ende der Garzeit durch ein saftiges Steak ersetzt.....

Kérjük, hogy Belépés vagy , hogy csatlakozhass a beszélgetéshez!

Több
10 éve 1 hete #35662 Írta: riffox
riffox válaszolt a következő témában: Steuerklasse 3

Köszi mindenkinek a választ.
"Amunkaadód nélükled (aláirás) nem is tud "átsoroltatni" másik adókategóriába. "
Mint mondtam, mi adjuk hozzá az z aláírásunkat, ellenkező esetben megválnak tőlünk....
" Ha neked az adóbevalasnál vissza kell fizetned akkor valószinü hogy a nejed is sokat keres és nincs semmi lehetöségetek az adóból valamit leirni"
A feleségem nem keres sokat, itthon dolgozik, kb 200€ a havi bére. Azért jön ki a legtöbb esetben minuszosra az egyenleg, mert pont a 3 adóosztály miatt kevés a adóelőleg, ami be van fizetve. Ezzel önmagában semmi gond, csakhogy nálunk, 3-as adóosztályba tarozóknál ez a pénz, amennyivel kevesebb lett befizetve az adóhivatalnak nem jelenik meg semmilyen formában. Tehát mi, családosok, adókedvezményben részesülünk, de a kedvezményt nem mi kapjuk meg.

Athea, köszi a belikelt anyagot, majd még nekiállok átolvasni, de a német nyelvtuásom még nem olyan jó hogy ezt rendesen megértsem.

Gejza, amit Te felvázoltál az teljesen érthető. Az én munkaadóm szerintem ott próbál enyhíteni a kiadásokan, ahol tud, ne adj' Isten saját zsebét vastagítja. Csak az a fonák helyzet áll elő, hogy pont a családosokat röviditi ezzel meg. Az alkalmazott 25 emberből hárman vagyunk családosak.

Kérjük, hogy Belépés vagy , hogy csatlakozhass a beszélgetéshez!

Több
10 éve 1 hete #35663 Írta: Gergoo
Gergoo válaszolt a következő témában: Steuerklasse 3

Nálam egy kérdés merült csak fel. Értelmi fogyatékos ez a munkaadó? :laugh:
Egy vállalkozás egyik (legfontosabb) alap pillére a kalkulálható költség. Miért szívatja magát ezzel? Miért nem bruttós a szerződés mint szerintem a német szerződések 99,99 százaléka? Mit foglalkozik a munkavállaló adókategóriájával illetve annak nettó jövedelmével? Ennyire nem lehet szociálisan érzékeny. Kit érdekel, hogy a munkaadó ténylegesen mennyit visz haza? :woohoo: Most komolyan! :hyper:

Kérjük, hogy Belépés vagy , hogy csatlakozhass a beszélgetéshez!