Nővérként Nittenau-ban
- Juditka
- Nem elérhető
- Senior Member
Kevesebb
Több
- Hozzászólások: 128
- Köszönetek: 14
12 éve 8 hónapja #16084
Írta: Juditka
Judit
Juditka válaszolt a következő témában: Nővérként Nittenau-ban
Sziasztok!
Az ember el sem hinné, hogy ilyen is van. Igazi leülős reggeli!? Főleg annak nehéz ezt elhinni, aki a jó kis magyar egészségügyben dolgozta le az életét.
Nálunk a kórházban volt úgy, hogy amikor azt mondtuk délután fél 3-3 óra körül, hogy most már nem érdekel, menjünk ebédelni, azt mondta főorvosnő, hogy legalább fogyókúrázunk egy kicsit. Hát fogyókúrázzon ő! Én legalábbis lementem, hisz előfordult, hogy a réslámpánál nem a beteg lett rosszul, hanem az asszisztens.
Volt olyan eset, hogy az orvos utánam jött a WC-be, hogy hol vagyok! Vagy ha kint lefoglalt egy beteg, mert érdeklődött, oda is utánam jött.
Szegény volt koleganőimmel mostanság beszéltem: panaszkodnak. Az egyik 64,000 ft-ot visz haza, a másik felsőfokú képesítéssel 70 ezret, a laboros koleganőm 30 év után veszélyességivel együtt 80 ezret kapott.
Szomorú, de ez a valóság.

Kérjük, hogy Belépés vagy , hogy csatlakozhass a beszélgetéshez!
- Tony
- Témaindító
- Nem elérhető
- Junior Member
Kevesebb
Több
- Hozzászólások: 60
- Köszönetek: 16
12 éve 8 hónapja #16157
Írta: Tony
Tony válaszolt a következő témában: Nővérként Nittenau-ban
Kedves Zsuzsa! Tartományonként nagyon eltérnek a dolgok bizony ez így van, de munkahelyenként is! Az, hogy el tudsz e rögtön műtősnőként helyezkedni sok mindentől függ. Elsősorban a nyelvtudástól.Ahhoz, hogy kórházban dolgozhass, márpedig műtősnőként csak az jöhet szóba...el kell fogadtatnod a bizonyítványod és a nyelvtudásodat is. Egy magán idős otthonban, vagy magán klinikán ez nem feltétel. Viszont a beosztásod sem olyan felelősségteljes és természetesen mint külföldi, nem tökéletes nyelvtudású, a fizetés is alacsonyabb, de az otthonihoz nem viszonyítható különbség van így is. Korosztályban úgy tudom külföldi esetében az 55 éves korhatár egészségügyi területen, de persze szerintem ez is változó lehet, kevesebb nem nagyon.
A következő felhasználók mondtak köszönetet: zsuzsa76
Kérjük, hogy Belépés vagy , hogy csatlakozhass a beszélgetéshez!
- Tony
- Témaindító
- Nem elérhető
- Junior Member
Kevesebb
Több
- Hozzászólások: 60
- Köszönetek: 16
12 éve 8 hónapja #16160
Írta: Tony
Tony válaszolt a következő témában: Nővérként Nittenau-ban
Kedves borex! Én (Anikó) nem panaszkodhatom, nagyon jó főnököm van és a kollégáim is jók. Úgy érzem elég jól befogadtak így lassan fél év távlatából. Persze nem itt szeretnék megöregedni, de még előttem az élet és ez kezdetnek nagyon is jó egy úgymond idegennek, mert itt akkor is csak a külföldiek vagyunk, ide vagy oda nyelvtudás. Persze jobban díjazzák, ha a nyelvtudása valakinek B2-es, de nem feltétel. Ahhoz, hogy bérezésben és megbecsülésben is közel kerülj, vagy felérj egy némethez, bizony sok sok év kell, de úgy gondolom akkor is megéri.
A következő felhasználók mondtak köszönetet: borex
Kérjük, hogy Belépés vagy , hogy csatlakozhass a beszélgetéshez!
- astarta
- Nem elérhető
- Premium Member
Kevesebb
Több
- Hozzászólások: 426
- Köszönetek: 181
12 éve 8 hónapja #16271
Írta: astarta
astarta válaszolt a következő témában: Nővérként Nittenau-ban
Ha valakit érdekel a folytatás...
A 2 hetes Praktikumom befejeződött az Uniklinik kardiológiáján pénteken.
Utána leültünk a Stationsleiterin-nal és az ápolási vezetővel, akinél először a bemutatkozóbeszélgetésen voltam. Felajánlották, hogy a 2 hét alatt tapasztaltak után amennyiben szeretnék, maradhatok dolgozni az osztályon, mert minden téren minden rendben volt.
Ami beárnyékolja az örömömet, hogy az egyetemi klinika viszont csak szakképzett ápolókat alkalmazhat törvényileg, és én a honosítás elkészültéig nem számítok annak...
(PRIVÁT INTÉZMÉNYEKNÉL EZ MINDIG AZ INTÉZMÉNY SAJÁT DÖNTÉSE, DE AZ, AKI ÁLLAMI/EGYHÁZI INTÉZMÉNYEKNÉL IS SZERETNE MAGÁNAK ESÉLYT, HOGY ÁPOLÓKÉNT DOLGOZHASSON, MINDENKÉPPEN HONOSÍTTATNI KELL A VÉGZETTSÉGET!) Helferinként vagyis segédápolóként pedig csak tanulók lehetnek alkalmazottak, és én ugye az sem vagyok.
Így most tulajdoképpen van egy állásom, de csak akkor kezdhetek dolgozni benne, amikor végre elkészül a diplomám honosítása. És ez még hetek kérdése is lehet.
De a lényeg, hogy a lehetőség megvan, csak a papírok miatt kell várni.
Így kis türelmet kértem a döntésem meghozataláig, mert nekem az lenne a lényeg, hogy minél hamarabb munkába álljak, és ma is volt egy bemutatkozóbeszélgetésem a Johanniter Krankenhaus-ban.
Az élmény pozitív, bár kicsit leizzadtam, mikor a szobába belépve egy 4 fős kis csoport várt, mindenféle ápolási vezetők... Az Unikliniken csak egy férfi fogadott.
De nem volt semmi gond, kb. 15 percig tartott a beszélgetés, és nagyon kedvesek voltak.
Ami a legérdekesebb, hogy arra számítottam, mivel nem konkrét állást pályáztam meg konkrét osztályon, hogy majd ők ajánlanak egy osztályt, ahol dolgozhatnék, nyilván, ahol leginkább szükségük van ápolónőre.
Ehelyett megkérdezték, hogy mi érdekelne. Én mondtam valamit, ami privát okokból közel áll a szívemhez, és a vége az lett, hogy holnap megyek egy próbanapra az adott osztályra.
És itt nem kell várni a honosításra, hanem Helferinként azonnal lehet kezdeni, és ha közben megvan a honosítás, akkor egyszerűen átsorolnak ápolónői státuszba.
Ez eddig jó, remélem holnap tetszeni fog az osztály, és akkor könnyű lesz döntést hoznom.

A következő felhasználók mondtak köszönetet: Gergoo, Juditka, Szugya, zsuzsa76
Kérjük, hogy Belépés vagy , hogy csatlakozhass a beszélgetéshez!
- zsuzsa76
- Nem elérhető
- New Member
Kevesebb
Több
- Hozzászólások: 14
- Köszönetek: 8
12 éve 8 hónapja #16309
Írta: zsuzsa76
zsuzsa76 válaszolt a következő témában: Nővérként Nittenau-ban
Kedves astarta!
Persze, hogy érdekel a folytatás.
Örülök, hogy írtál, hogy mi a helyzet veled. Igen hasznos volt a hozzászólásod.
Számolgattam is magamban, hogy most már lassan lejár a 2 heted.
Következő lépésként felveszem a kapcsolatot az ETI- vel és utánna kérdezek mit tudok kezdeni a nem OKJ-s műtősnői bizonyítványommal.
Örülök, hogy sikerült. Továbbra is várom élménybeszámolóidat ha időd engedi.
Addig is egy kalappal!
Persze, hogy érdekel a folytatás.
Örülök, hogy írtál, hogy mi a helyzet veled. Igen hasznos volt a hozzászólásod.
Számolgattam is magamban, hogy most már lassan lejár a 2 heted.
Következő lépésként felveszem a kapcsolatot az ETI- vel és utánna kérdezek mit tudok kezdeni a nem OKJ-s műtősnői bizonyítványommal.
Örülök, hogy sikerült. Továbbra is várom élménybeszámolóidat ha időd engedi.
Addig is egy kalappal!
Kérjük, hogy Belépés vagy , hogy csatlakozhass a beszélgetéshez!
- Juditka
- Nem elérhető
- Senior Member
Kevesebb
Több
- Hozzászólások: 128
- Köszönetek: 14
12 éve 8 hónapja #16318
Írta: Juditka
Judit
Juditka válaszolt a következő témában: Nővérként Nittenau-ban
Kedves Anita!
Én a magam részéről nagyon megköszönöm Neked a részletes beszámolót, és persze szívesen olvasnám a folytatást. Egyébként bármi mást szívesen olvasok Tőled.
A mai próbanapod beszámolóját is várom már nagyon, és persze ha már aktívan fogsz dolgozni, akkor is szívesen olvasnák 1-2 nap történéseit. -persze ha lesz rá időd.-
Minden jót kívánok Neked! <3
Üdv.: Judit